Parkban, lakásban, még a liftben is focizott: Nikola Vlasic

ALEX HOLIGA (Telegram)ALEX HOLIGA (Telegram)
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 11:53
null
Nikola Vlasic (Fotó: Getty Images)
Az angol The Guardian napilap európai újságokat összefogó kezdeményezésének tagjaként a Nemzeti Sport külföldi szakírók cikkeivel mutathatja be az Európa-bajnokságon részt vevő csapatok játékosait. A sorozat újabb részében Alex Holiga, a Telegram szerzője mutatja be a horvát válogatott középpályását, Nikola Vlasicot.

Josko Vlasic eldöntötte, hogy a fiából profi labdarúgó lesz – és még a napot is pontosan meg tudja jelölni, hogy ez mikor történt. A fiú apai „predesztinációja” meglepő lehet, de ha Vlasic-apuka nem lett volna teljesen biztos abban, hogy a kis Niksiben megvan a kellő potenciál ahhoz, hogy kimagasló futballista legyen belőle, hozzá sem kezdett volna élete következő „projektjéhez”. Így viszont fogott egy jegyzetfüzetet és felírta a dátumot az első oldalra: 2002. május 31. Nikola – akit apja „motorikus” szörnynek titulált később egy visszaemlékezésében – ekkor csupán négy és fél éves volt.

Természetesen Josko Vlasic nem mondható átlagos apának. Az egykori tízpróbázó – aki a mai napig nemzeti csúcsot tart Horvátországban – visszavonulását követően erőnléti edzőként kezdett dolgozni, és már számos sportág kiválóságát segítette sikerei elérésében. Egy világhírű sportolót pedig már a fia előtt is felnevelt.

Blanka Vlasic – aki Joskónak és feleségének, a korábban a kosárlabdában és sífutásban is jeleskedő Venerának négy gyermeke közül a legidősebb – szabadtéren és fedett pályán kétszeres világbajnok, emellett olimpiai ezüstérmes és bronzérmes magasugró.

Édesapja vele is sokat edzett, idővel viszont más szakember foglalkozott vele tovább – Josko Vlasic pedig új kihívás után nézett: nekiállt a Blankánál 14 évvel fiatalabb fiából is sportolót faragni.

Idősebb Vlasic kitalált fia számára egy edzés- és fejlődési tervet. Éveken át, szinte minden nap sort kerített arra, hogy a kis Nikolával futballozzon. Néha csak ketten rugdosták a labdát, máskor viszont kiálltak a helyi gyerekek ellen. Az emberek szülővárosukban, Splitben megmosolyogták az őszülő bajszú, középkorú férfit, aki az egyik iskolai játszótér pályáján a gyerekek között rohangál. Más helyeken talán annyira félreérthetőnek tartották volna a helyzetet, hogy akár a rendvédelmi szerveket is ráhívták volna. De Josko teljesen magabiztos volt abban, hogy mit és miért tesz. Annak ellenére, hogy a szakmája a fizikai felkészítés, a legfontosabbnak azt érezte, hogy gyermeke taktikai érzékét illetve mozgáskoordinációját már nagyon fiatalon is sokat fejleszthesse.

„Mindenhol játszottunk – mondta el idősebb Vlasic 2012-ben a horvát lapnak, a Vecernji listnek. – A nappaliban, sőt még a liftben is. Soha sem engedtem, hogy kikapjon. Egyszer véletlenül legyőztem és patakokban folytak szegénynek a könnyei” – mesélte.

Mivel minden lehetőséget meg akart ragadni ahhoz, hogy fiát fejleszteni tudja, Josko Vlasic igyekezett nem csak a saját tapasztalataira támaszkodni. Tanácsokért nem kellett messze körülnézzen. Nem messze lakott tőle az egykori Hajduk Split-ikon, Tomislav Ivic egy legendás edző, aki hét különböző országban nyert trófeákat.

Ivic többek között az Ajax, az Anderlecht, az Atlético Madrid, az FC Porto és a Marseille edzője is volt, és ismert volt arról, hogy fiatal, tehetséges labdarúgókkal is foglalkozik. A nagy tudású szakember sok tanáccsal látta el az édesapát, amikor iskolássá vált a kis Nikola, aki ekkoriban lett igazolt labdarúgó is: először az egyik helyi klubhoz, a Dalmatinachoz csatlakozott – édesapja lelkes elmondása alapján fia itt vagy harmincezerszer talált a kapuba.

Nikola Vlasic később egy másik utánpótlásnevelő-klubhoz, az Omladinac Vranjichoz csatlakozott, majd elkerült a Hajduk Split akadémiájára. Josko itt is, ahogyan csak tudta, segítette fejlődését – az edzési tanácsai itt is jól jöttek.

2013-ban, amikor Nikola 16 éves lett, édesapja a Jutarnji listnek úgy nyilatkozott a fiáról: „tehetsége minden időben megfelelő döntésekkel volt segítve. Bármit elérhet a későbbiekben, amit csak el lehet képzelni.”

A sok segítséggel együtt, azt senki sem mondta, hogy az út egyszerű lesz Nikola Vlasic számára, hogy felnőtt játékossá váljon.

2014-ben, bemutatkozó mérkőzésén betalált a Dundalk elleni Európa-liga selejtezőn – ekkor még csak 16 éves és 9 hónapos volt. Bekerült a brit The Guardian ígéretes fiatal labdarúgókat bemutató összeállításába, és a továbbiakban az idény során 37 mérkőzésen lépett pályára. Ekkoriban viszont a Hajduknál pénzügyi és versenyképességi problémák is felléptek, sőt, edzőváltás is történt, Nikola pedig ezeknek az áldozata lett.

Adódott egy időszak, amikor kényszerből a középpálya belső részén, vagy éppen a hamis 9-es szerepében játszott, de ezeken nem tudott megfelelő teljesítményt nyújtani, hiszen 8 éves kora óta folyamatosan támadó középpályást játszott.

Később egy sérülés is nehezítette fejlődését, így 2017-ig nem nagyon tudta megmutatni, mit is tud. Ekkor az Everton játékosa lett, miután a Hajduk és az Everton közötti EL-párharcban felfigyelt rá Ronald Koeman – és gyorsan át is igazolta.

Vlasic bár jól kezdett a liverpooliaknál, de az edzőváltást követően itt is a partvonalra került. Mivel kevés játéklehetőségével nem igazán tudta felhívni magára a figyelmet, kimaradt a horvát válogatott 2018-ban vb-ezüstérmet szerző keretéből.

Az ezt követő nyáron ismét klubot váltott, elkerült egy évre kölcsönbe a CSZKA Moszkvához, végre megtalálta a számításait: kimagasló játékával kiérdemelte, hogy klubja végleg megszerezze magának – Vlasic időközben az orosz élvonal egyik legjobb játékosa lett.

Ahogyan klubszinten is egyre jobban alakultak számára a dolgok, úgy a válogatott ajtaja is egyre szélesebbre tárult számára. Csapata Eb-részvételének kivívásában már oroszlánrészt vállalt. Természetesen még mindig Luka Modric a horvát középpálya királya, de a selejtezők során Vlasic Szlovákia és Wales ellen kulcsfontosságú gólokkal segítette déli szomszédunkat, Zlatko Dalic szövetségi kapitány számára ezzel remek alternatívává vált a 9-es posztján.

Még mindig csak 23 éves, de Vlasic már nagy próbatételeken és mélypontokon van túl – most viszont végre egy nagy áttöréshez ért. Olyan játékossá tudott válni, amilyennek várták. A nehézségek, illetve a lehetőségek, amelyekről élete során lemaradt erősebbé tették – és ezt a saját családi hátterének köszönheti

A tehetség „akit minden időben megfelelő döntésekkel segítettek” – ahogyan apja, Josko mondaná.

Ezek után az sem kérdés, hogy a jövőben mikre lehet képes. „Bármit elérhet, amit csak el lehet képzelni.”

Fordította: Végh János

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik