Eb 2020: Sok sikert, magyarok! – Davide Lanzafame üzenete

– Hol nézte az olasz–török Eb-nyitó meccset?
– Szardínián, családi körben – árulta el a Nemzeti Sport érdeklődésére a 2017-ben a Honvéddal aranyérmes, a Ferencvárossal pedig 2019-ben bajnok, kétszeres magyar gólkirály Davide Lanzafame.

– És hogy tetszett az olasz válogatott produkciója és persze a három nullás siker?
– Úgy tűnik, jó lesz az új generáció! A fiatalok képességeivel nincs gond, Roberto Mancini személyében pedig remek mentalitással megáldott, valódi vezér áll a csapat élén. Az első félidőben ugyan nem szereztünk gólt, nem aggódtam, mert előre sejteni lehetett, hogy a törökök a védekezésre építenek majd. Ezek a meccsek addig nehezek, amíg meg születik az első g ól. Ezúttal sem volt másként, a háromgólos különbség a látottak alapján reális. Elsőre jó volt, kíváncsian várom, hogy az egyenes kieséses szakaszban mire lesz képes a squadra azzurra. A végső győzelemre nem tartom esélyesnek – nálam Franciaország a favorit –, még azt sem merném kijelenteni, hogy a top háromban benne lesz, de szerezhet meglepetést – ahogyan Magyarország is. Örültem, hogy Marco Rossi meghosszabbította a szerződését, higgyék el nekem, nagyon jó kezekben van a magyar válogatott. Innen is üzenem: sok sikert, magyarok!

– Nemrég személyesen is találkozhatott régi ismerőseivel. Jó volt ismét Magyarországon?
– Nagyon! A nyári szünetet kihasználva egy hetet töltöttünk Budapesten, csodásan éreztük magunkat. A feleségem és a három kislányom éppoly boldog volt, mint én, hogy hazalátogattunk. Haza, igen, hiszen öt év alatt beleszerettünk az országba. Olyannyira, hogy ha befejezem a pályafutásomat, visszatérünk, sőt már eldöntöttünk, hogy Pesten élünk majd.

– Mi vonzza ennyire Magyarországra?
– Egyfelől az emlékek, másfelől az emberek.

– Mi a három legszebb emléke?
– Az első helyre a Honvéddal kétezer-tizenhétben nyert bajnoki cím kívánkozik. Soha nem felejtem el, min mentünk keresztül. Gyönyörű időszak volt! Nem csupán azért, mert végül miénk lett az arany, hanem azért, mert hőskölteménybe illő módon zártunk az élen. Senki nem hitt abban, hogy a Kispest huszonnégy év után újra bajnok lehet, csak mi és a szurkolóink. Némi túlzással a világ ellen harcoltunk – de a végén győztünk! Amit akkor átéltem, azért örökké hálás leszek a klubnak. Noha már négy esztendő eltelt azóta, előttem van minden fontos pillanat. Elképesztően feszült év volt. Nekem éppúgy, mint a vezetőedzőnknek, Marco Rossinak, akire mindmáig a második apámként tekintek. Ő és a segítője, Cosimo Inguscio jelentős szerepet töltött és tölt be az életemben, mindkettejükre felnézek. Ugyanúgy, mint Djordje Kamberre, Ivan Lovricra, Hidi Patrikra és Nagy Gergőre. Ők rengeteget tettek és tesznek a csapatért, nélkülük aligha lettünk volna bajnokok. Maximálisan tisztelem a korábbi és a jelenlegi tulajdonost is. A Fradinál töltött évem után abban a reményben tértem vissza Kispestre, hogy ott fejezem be a karrieremet. A sors azonban másként akarta.

– Mi áll a második helyen?
– A ferencvárosi idény. Új kihívásra volt szükségem, jól döntöttem, amikor elfogadtam a zöld-fehérek ajánlatát. Nagyon intenzív év volt. Egy ízig-vérig profi klub tagja lehettem. A csapatunk erős volt, bajnokként és gólkirályként távozhattam. Szerhij Rebrov is kiváló edző volt! Persze megvívtuk a magunk csatáit, de ez talán nem meglepő az én esetemben... Olykor megesik, hogy otthon ülök, és a hibáimon töprengek. Elkövettem néhányat, nem vitás. Ugyanakkor százszor inkább élem az életem szenvedélyesen, mint sehogy! Ha felhagyok a focival, szeretnék változtatni egy-két tulajdonságomon, ám amíg a pályán vagyok, megszállottként megyek előre, a győzelemért mindenre hajlandó vagyok. Volt már gondom abból, hogy kimondtam, amit gondolok, de utálom a kerülőutakat.

– Ezek után kíváncsi vagyok, mi a harmadik legszebb emléke?
– Az emberek viselkedése. Pályafutásom egyik leghosszabb szakasza köt Budapesthez, nagyon sokat kaptam a magyaroktól. Az eleje kissé nehéz volt, nagyjából egy évbe telt, mire beilleszkedtem, de onnantól fogva napról napra egyre jobban éreztem magamnak, mígnem eljutottam odáig, hogy bevallottam magamnak: imádok itt élni! Kedves és őszinte embereket ismertem meg, barátokra leltem. Nagyon fontos nekem, illetve a családomnak Magyarország!

– Miután másodjára is elköszönt a Honvédtól, fél évig Törökországban futballozott, a tavasszal viszont már odahaza, a Vicenzában játszott. Jó otthon lenni?
– Jó, bizony. Az elmúlt években sokat voltam távol a szülőhazámtól, a családomnak szüksége volt arra, hogy kicsit Olaszországban is éljünk. Bármily fura, nem ment könnyen a visszailleszkedés, két-három hónap eltelt, mire azt éreztem, hogy minden rendben van. A pályán is jól alakultak a dolgok, a Vicenza kivívta a bennmaradást, amihez én is hozzá tudtam tenni a magamét, így amikor a minap felvetődött, hogy hosszabbítsuk meg a szerződésemet egy évvel, nem hezitáltam. Örülök, hogy újra Olaszországban futballozom.

– Előfordulhat, hogy a Vicenza lesz a végállomás?
– Az én életemben bármi előfordulhat... Komolyra fordítva: remélem, egy-két esztendő még hátravan a karrieremből, de ha eljön a búcsú ideje, Magyarország felé vesszük az irányt. A terveim között szerepel, hogy nyitok egy focisulit Budapesten, úgy vélem, sokat adhatnék a gyerekeknek. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha folyamatosan ott vagyok. Úgy nem működik, hogy csupán a nevemet adom hozzá. S ha már Pesten leszünk, szívesen segíteném a Honvédot is a tapasztalataimmal, a kapcsolatrendszeremmel, bármivel, amivel tudom. Hogy őszinte legyek, rossz volt látni a csapat szenvedését az előző idényben, a Honvéd nem küzdhet a kiesés ellen! Bízom abban, hogy a következő idény jóval sikeresebb lesz, szurkolok Horváth Ferencnek is. Kedvelem őt, tisztességes, egyenes ember, akit szüntelenül hajt a győzelem iránti vágy. Ami azt illeti, ismerek valakit, aki hasonlóan van „bekötve”...