Eb 2020: „Bruno Fernandes nem úgy nézett ki, mint egy igazi futballista”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.26. 11:11
null
Bruno Fernandes 2012-ben (Fotó: <a href="https://www.sportbible.com/football/news-reactions-bruno-fernandes-former-coach-says-he-didnt-look-like-a-footballer-20210625" target="_blank"><strong>sportbible.com</strong></a>)
Ma már mindenki ismeri a Manchester United labdarúgócsapatának zseniális középpályását, Bruno Fernandest. A portugál klasszis 2012-ben azonban kicsit máshogy nézett ki, akkori edzője szerint nem is tűnt valódi futballistának – írja a Sport Bible.

 

Mauro Borghetti csupán 40 000 euróért szerződtette Bruno Fernandest a Boavistából a Novaraba még 2012 nyarán. A portugál középpályás hamar megmutatta, mennyire tehetséges, s szinte egyből remekül játszott a másodosztályú olasz csapatban – előbb az utánpótlásban, majd a felnőtteknél is.

Amikor Borghetti először meglátta Fernandest, nem úgy gondolta, hogy valódi futballista lenne.

„Amikor megérkezett nem úgy nézett ki, mint egy igazi futballista. De a legfontosabb az volt, hogy nagyszerű személyiséggel rendelkezett, emiatt is játszhat most Európa egyik topklubjában” – mondta a portugál korábbi edzője.

„Én úgy tudom, akkoriban csak mi akartuk őt szerződtetni, ő pedig egyből elfogadta az ajánlatunkat. Nagyon keményen dolgozott, rögtön elkezdett olaszul tanulni, s a csapatba is azonnal beilleszkedett. Mindenkivel nagyszerű kapcsolatot ápolt” – tette hozzá a szakember.

Bruno Fernandes egy évig játszott a Novarában, majd az olasz élvonalbeli Udinéséhez szerződött. Miután a Sampdoriában és a Sportingban is megfordult, a Manchester Unitedbe igazolt – a „vörös ördögöknél” szinte azonnal közönségkedvenccé vált.

A kreatív támadó középpályás jelenleg az Európa-bajnokságon készül, hiszen vasárnap este Portugália Belgiummal küzd meg a legjobb tizenhat között.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46
Ezek is érdekelhetik