Eb 2020: a dán szövetség hivatalos közleményt adott ki Eriksen állapotáról

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 11:21
null
Eriksen állapota szerencsére stabil (Fotó: AFP)
Mint ismert, megdöbbentő jelenetek szemtanúi lehettünk a Dánia–Finnország Eb-mérkőzés első félidejének hajrájában. Christian Eriksen összeesett, újra kellett éleszteni, a meccs félbeszakadt. Szerencsére később a dán klasszis állapotát stabilizálták – erről adott ki hivatalos közleményt a Dán Labdarúgó-szövetség is.

 

„Reggel beszéltünk Christian Eriksennel, aki üdvözölte csapattársait. Az állapota stabil, jelenleg is a kórházban tartózkodik, ahol további kivizsgálások várnak rá. A krízishelyzet után a nemzeti csapat játékosai és stábja továbbra is ott lesz egymásnak” – olvasható a dán szövetség hivatalos Twitter-oldalán.

„Minden szurkolónak, játékosnak, a dán és az angol királyi családnak, valamint a nemzetközi szövetségeknek és kluboknak is szeretnénk megköszönni az őszinte együttérzést, amit Christian Eriksen iránt tanúsítottak.”

„Mindenkit arra bátorítunk, hogy a legjobb kívánságait küldje el a dán szövetségnek, s mi mindent megteszünk, hogy ezek eljussanak Christianhoz és a családjához is” – tette közzé a DBU.


EURÓPA-BAJNOKSÁG
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Dánia–Finnország
0–1
Koppenhága, 15 200 ezer néző. Vezette: A. Taylor (angol)
Dánia:
K. Schmeichel – Wass (Stryger, 76.), Kjaer (Vestergaard, 63.), Christensen, Maehle – Eriksen (M. Jensen, 43.), Höjbjerg, Delaney (Cornelius, 76.) – Poulsen, Wind (Skov Olsen, 63.), Braithwaite.
Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Finnország:
Hrádecky – Raitala (L. Väisänen, 90.), Arajuuri, O'Shaughnessy, Uronen – Lod, Kamara, Sparv (Schüller, 76.), Toivo – Pohjanpalo (Forss, 84.), Pukki (Kauko, 76.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Gólszerző: Pohjanpalo (60.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49
Ezek is érdekelhetik