Eb 2020: vízum nélkül utazhatnak a külföldi szurkolók Szentpétervárra

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.20. 19:29
null
Szentpéterváron 34 ezer nézőt engednek majd be a mérkőzésekre (Fotó: AFP)
A helyi szervezőbizottság közlése szerint vízum nélkül beengedik majd a külföldi szurkolókat a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság szentpétervári mérkőzéseire.


„A jelenlegi helyzetben az emberek mozgása korlátozott, de a hatóságok együttműködők voltak, és megnyitják a határokat azok előtt, akik Szentpétervárra jönnek labdarúgó-nyaralásra”
– mondta csütörtökön Alekszej Szorokin, a helyi szervezőbizottság elnöke.

A sportvezető hozzátette, a külföldi hivatalos személyeknek, önkénteseknek és médiamunkásoknak a szokásosnál egyszerűbb lesz vízumhoz jutni, de a résztvevőknek szüksége lesz negatív koronavírustesztre.

A június 11-én rajtoló tornán Szentpétervár hét mérkőzést, közte egy negyeddöntőt rendez, a jelenlegi tervek szerint fél ház, azaz közel 34 ezer néző előtt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Elismerés: Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő

Egyéb egyéni
2023.10.02. 18:44

UEFA-jelentés: Magyarország jól kezelte a pandémiás válságot

Labdarúgó NB I
2023.02.10. 07:23

F1: megint törölhetik a Kínai Nagydíjat a koronavírus miatt

F1
2022.11.23. 10:55

Vb 2022: nem lesz kötelező a koronavírusteszt a beutazáshoz

Foci vb 2022
2022.10.26. 18:51

El: az edző is koronavírusos lett Schäfer András csapatánál

Európa-liga
2022.10.04. 12:12

Bayern: Müller és Kimmich is koronavírusos

Német labdarúgás
2022.10.02. 12:11

Cselgáncs: megszüntetik a buborékversenyeket

Egyéb egyéni
2022.09.29. 11:51
Ezek is érdekelhetik