Eb 2020: Bale és a többiek – megvan a walesiek 26 fős kerete

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 22:11
null
Meglepetésre az ifjú Rubin Colwill is ott van a keretben (Fotó: Getty Images)
Kihirdette a 26 fős keretét a labdarúgó Európa-bajnokságra a walesi válogatott, amely az A-csoportban Olaszországgal, Svájccal és Törökországgal küzd meg.

 

A csapatot Robert Page  irányítja a tornán, miután a kapitány Ryan Giggset testi sértés gyanúja miatt novemberben letartóztatták (a szakember tagadja a vádakat). Page és Giggs korábban együtt játszott a walesi válogatottban, majd Page a Port Vale-nél kezdett edzősködni 2014-ben. Eddig jó helyettesnek bizonyul, amiben segíthet, hogy több játékossal jó kapcsolatot ápol még abból az időből, amikor az U21-es válogatottat irányította.

A válogatottban némi meglepetésre helyett kapott a mindössze 19 éves középpályás, Rubin Colwill, aki az idén februárban mutatkozott be a felnőttek között, a Cardiff City színeiben. A keretben természetesen ott van a legutóbbi évadban a Tottenhamben kölcsönben szereplő Gareth Bale és a Juventusban a most véget ért kiírásban csupán 22-szer pályára lépő Aaron Ramsey is.

A WALESI VÁLOGATOTT 26 FŐS KERETE
Kapusok:
Wayne Hennessey (Crystal Palace – Anglia), Danny Ward (Leicester City – Anglia), Adam Davies (Stoke City – Anglia)
Védők:
Chris Gunter (Charlton Athletic – Anglia), Ben Davies (Tottenham Hotspur – Anglia), Connor Roberts (Swansea City – Anglia), Ethan Ampadu (Chelsea – Anglia), Chris Mepham (AFC Bournemouth – Anglia), Joe Rodon (Tottenham Hotspur – Anglia), James Lawrence (St. Pauli – Németország), Neco Williams (Liverpool – Anglia), Rhys Norrington-Davies (Sheffield United – Anglia), Ben Cabango (Swansea City – Anglia)
Középpályások:
Aaron Ramsey (Juventus – Olaszország), Joe Allen (Stoke City – Anglia), Jonny Williams (Cardiff City), Harry Wilson (Liverpool – Anglia), Daniel James (Manchester United – Anglia), David Brooks (AFC Bournemouth – Anglia), Joe Morrell (Luton Town – Anglia), Matt Smith (Manchester City – Anglia), Dylan Levitt (Manchester United – Anglia), Rubin Colwill (Cardiff City)
Támadók:
Gareth Bale (Real Madrid – Spanyolország), Kieffer Moore (Cardiff City), Tyler Roberts (Leeds United – Anglia)

EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT (RÓMA, BAKI)
Június 11., péntek, 21.00
Róma
Törökország–Olaszország
Június 12., szombat, 15.00
Baki
Wales–Svájc
Június 16., szerda, 18.00
Baki
Törökország–Wales
Június 16., szerda, 21.00
Róma
Olaszország–Svájc
Június 20., vasárnap, 18.00
Baki
Svájc–Törökország
Június 20., vasárnap, 18.00
Róma
Olaszország–Wales

 

 

Legfrissebb hírek

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
13 órája

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Marco Rossi: Bevallom, van bennem harag

Magyar válogatott
2024.12.31. 14:47

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Féltek a játékosok: mi lesz, ha kikapunk?

Népsport
2024.10.30. 09:06

Albánia visszavágott a grúzoknak a szeptemberi zakóért, őrült végjátékban gyűrték le Izlandot a törökök

Minden más foci
2024.10.14. 23:00

Izland három perc alatt dolgozta le kétgólos hátrányát Wales ellen, Chory duplájával nyertek a csehek

Minden más foci
2024.10.11. 23:02

Sesko és Aktürkoglu is mesterhármassal vezette győzelemre hazáját, Haaland góljával nyertek a norvégok

Minden más foci
2024.09.09. 22:55
Ezek is érdekelhetik