Eb 2020: Dublin sem rendez mérkőzéseket – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 09:01
null
Dublin mégsem lesz házigazda? (Fotó: AFP)
A BBC információja szerint Dublin mégsem lesz helyszíne idén nyáron labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzéseknek.

 

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elvileg hétvégéig adott haladékot három városnak, Münchennek, Dublinnak és Bilbaónak, hogy döntsön a szurkolók esetleges beengedéséről. A spanyolországi hatóságok már jelezték, Bilbaóban nem lesznek Eb-meccsek idén. A baszk város helyett Sevilla lehet házigazda.

A BBC szerint Dublinban biztosan nem rendezik meg a négy tervezett mérkőzést. Az Írországba tervezett nyolcaddöntős párharcnak így a londoni Wembley Stadion adhat otthont.

Ezt egészítette ki Zbigniew Boniek, a lengyel szövetség elnöke, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja, aki az MTI beszámolója szerint pénteken elmondta, hogy a dublini csoportmérkőzések helyszíne Szentpétervár lesz. Az orosz város így már hét Európa-bajnoki találkozónak adhat otthont. Boniek továbbá megerősítette, hogy a Bilbaóba tervezett meccseket Sevillában rendezik majd.Dublinban a csoportkörben a lengyel–szlovák, a svéd–szlovák és a svéd–lengyel összecsapásra kerülne sor, míg a legjobb tizenhat között a D-csoport győztese az F-csoport második helyezettjével találkozna a dublini stadionban.

Az angol válogatott a D-csoportban szerepel (Horvátországgal, Csehországgal és Skóciával), míg az F jelű négyesben a magyar válogatott mellett Portugália, Németország és Franciaország küzd meg egymással.

A terv szerint a kontinensviadalt június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakiban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban, Bilbaóban és Glasgow-ban rendezték volna meg. Úgy néz ki, Bilbao és Dublin mégsem lesz házigazda. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Információink szerint nem zárható ki, hogy ha a kialakult helyzet miatt az eredeti házigazdák közül lesz olyan város, amely mégsem rendez Eb-mérkőzést, akkor Budapest ugrik be a helyére. Különösen érdekes kérdés ez a müncheni helyszínnel kapcsolatban, ahol a házigazda német csapat ellen a magyar válogatott is pályára lépne – akárcsak az F-csoport másik két tagja, Portugália és Franciaország.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
18 órája

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25
Ezek is érdekelhetik