Eb 2020: a helyi hatóságok megerősítették, Bilbao nem lesz házigazda

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 07:08
null
Úgy tűnik, a bilbaói San Mamés Stadionban mégsem rendeznek meccseket az idei Eb-n (Fotó: AFP)
Bilbao nem lesz házigazdája a nyári labdarúgó Európa-bajnokságnak, miután nem tudja garantálni, hogy nézők előtt rendezhet mérkőzéseket – írja az MTI.

 

Az európai szövetség (UEFA) elvileg hétvégéig adott haladékot három városnak, Münchennek, Dublinnak és Bilbaónak, hogy döntsön a szurkolók esetleges beengedéséről, ám a helyi spanyol hatóságok szerdán éjszaka megerősítették: Bilbao nem lesz rendező. Megkapták ugyanis az UEFA levelét, amelyben tájékoztatták őket arról, hogy az összecsapásokat máshová helyezik. Itt játszotta volna a spanyol válogatott a lengyelek, a svédek és a szlovákok elleni csoportmérkőzéseit, ezen kívül egy nyolcaddöntőt is tartottak volna a helyi stadionban.

A város vezetői perrel fenyegetik az UEFA-t a szerintük egyoldalú, Bilbao imázsát rontó döntés miatt, kártérítést követelnek, ugyanis már hat éve készülnek a kontinensviadalra, és megítélésük szerint a jelenlegi helyzetben is képesek megrendezni a találkozókat, ám a koronavírus-járvány miatt most szurkolók nélkül tudják ezt megtenni. Baszkföld a covid által az egyik legsúlyosabban sújtott régió Spanyolországban.

A spanyol szövetség a múlt héten közölte, hogy ha Bilbao nem tudna házigazda lenni, akkor Sevilla lehetne a spanyol beugró.

Az UEFA azt szeretné, ha minden helyszínen legalább korlátozott létszámban jelen lehetnének szurkolók, ugyanakkor ha ez nem lehetséges, az nem jár automatikusan a rendezési jog elvesztésével. A többi kilenc társrendező már az első, április 7-i határidőig jelezte, hogy az adott helyszíneken mennyi nézőt szándékozik beengedni, közülük egyedül Budapest vállalta a telt házas rendezést.

A német szövetség azt szerette volna, hogy a lelátó egyötödét tölthessék meg szurkolók, ehhez azonban nem kapta meg a szükséges politikai támogatást. Münchenben a magyar válogatott is pályára lépne, ugyanis a németek ott fogadják mindhárom csoportellenfelüket, így a címvédő portugál és a világbajnok francia válogatottat is.

A kontinensviadalt június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakiban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban és Glasgow-ban rendezik, a házigazda szerepkörből most Bilbao kiszállt. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont, de a Nemzeti Sport információja szerint az is elképzelhető, hogy Budapest végül több meccset rendezhet meg az eredetileg tervezett négy találkozónál.

(MTI)

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
Tegnap, 17:24

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Üzbég találat döntött, a Roma hazai pályán legyőzte a Bilbaót az El-nyolcaddöntőben

Európa-liga
2025.03.06. 22:57

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Szoboszlaiékra a PSG vár, madridi derbi is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 11:51
Ezek is érdekelhetik