Eb 2020: négy forgatókönyvet dolgoztak ki a szurkolóknak

MTI (Közzétette: M. D.)MTI (Közzétette: M. D.)
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 13:12
null
Egyelőre nem tudni, hány néző lehet majd jelen a Puskás Arénában az Európa-bajnoki meccseken (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) négy forgatókönyvet dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy az idénről jövőre halasztott Európa-bajnokság mérkőzéseit hányan nézhetik meg a helyszínen.

 

Az UEFA tájékoztatása szerint az első forgatókönyv azt feltételezi, hogy a koronavírus-járványt jövő nyárra, az Eb kezdetéig már olyan mértékben ellenőrzés alatt lehet tartani a kontinensen, hogy a teljes stadionokkal lehet számolni a jegyértékesítés során. A második forgatókönyv 50-100 százalék közötti kihasználtságot feltételez a stadionokban, a harmadikban körülbelül egyharmaddal számolnak, a negyedikben pedig zárt kapukkal.

Hozzátették, minden rendező várossal – így Budapesttel – közösen két-három változatot választanak ki a lehetséges négy közül, a következő hetekben ennek ütemtervét dolgozzák ki. A döntést az egyes Eb-stadionokkal kapcsolatban március 5-ig hozzák meg.

Az Eb-nek 2021. június 11. és július 11. között Budapest mellett Amszterdam, Baki, Bilbao, Bukarest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz.

A négy éve nyolcaddöntős magyar válogatott története során először jutott ki kétszer egymás után a kontinensviadalra, miután sikerrel vívta meg a Bulgária és Izland elleni pótselejtezőt. Az Eb-n a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szerepel majd azonos csoportban, utóbbi kettővel a Puskás Arénában csap össze.

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Schmidt Ádám: Hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 13:40

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Orbán Viktor az unokájával együtt szurkolt a magyar válogatottnak – fotó, videó

Magyar válogatott
2025.10.13. 11:10

Európai vb-selejtezők: ismét a magyar válogatott meccsét látták a legtöbben a helyszínen

Magyar válogatott
2025.10.12. 17:51

Gyerekfoci-ünnep a Puskás Arénánál

Képes Sport
2025.10.10. 12:12
Ezek is érdekelhetik