Eb 2020: lehet, hogy Rashfordnak ki kell hagynia a tornát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.19. 19:59
null
Úgy tűnik, Marcus Rashford felépülésére többet kell várni, mint eddig gondolták (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United vezetőedzője szerint nem biztos, hogy Marcus Rashford, az angol válogatott játékosa a nyári Európa-bajnokságra felépül hátsérüléséből.

 

„Csak remélni tudom, hogy még játszhat a szezonban. Bízom benne, hogy gyorsabban felépül, de most úgy tűnik, több hónapot ki kell hagynia” – jelentette ki a norvég tréner a 22 éves csatárról, aki januárban szenvedett fáradásos törést.

Az Európa-bajnokságot június 12. és július 12. között 12 ország egy-egy stadionjában – köztük a budapesti Puskás Arénában – rendezik. Az angolok június 14-én a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen kezdenek, majd egy pótselejtezőből érkező ellenféllel találkoznak, végül a csehekkel szemben zárják a csoportkört. Rashford 38 eddigi válogatott találkozóján tízszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
4 órája

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51

Rashford hatékony futballja a BL-rajton Messi 2015-ös produkcióját idézte

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 08:09

Rekordbevétel ellenére is jókora veszteséggel zárta a 2024–2025-ös idényt a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.09.17. 17:43
Ezek is érdekelhetik