Eb 2020: a német keretben ott van az U21-es Eb gólkirálya is

Vágólapra másolva!
2019.08.29. 16:47
Joachim Löw szövetségi kapitány behívta a német labdarúgó-válogatott keretébe Luca Waldschmidtet, a nyári U21-es Európa-bajnokság gólkirályát.

Az edző csütörtökön hirdette ki azoknak a névsorát, akik pályára léphetnek a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn, jövő pénteken a hollandok ellen Hamburgban, majd három nappal később az északírekkel szemben Belfastban.

A Freiburg csatára nyáron hétszer volt eredményes a korosztályos kontinenstornán, a felnőttek között pedig első alkalommal kaphat lehetőséget. Ismét tagja a keretnek a Real Madrid középpályása, Toni Kroos, valamint a Barcelona kapusa, Marc-André ter Stegen, akik sérülés miatt nem szerepeltek júniusban a fehéroroszok és az észtek elleni győztes meccseken; a Juventus középpályása, Emre Can október után térhet vissza a nemzeti csapatba.

A legutóbbi két Eb-selejtezőt egy edzőtermi sérülés miatt Löw is kihagyta, júniusban Markus Sorg másodedző helyettesítette a kispadon. A szövetségi kapitány ezúttal Leroy Sané, Julian Draxler és Thilo Kehrer játékára nem számíthat sérülés miatt, Antonio Rüdigert pedig azért nem hívta be, mert csak a közelmúltban tért vissza a pályára.

A C-csoportban az északírek és a németek is megnyerték eddigi összes mérkőzésüket, előbbiek négy, utóbbiak három meccset játszottak.

Legfrissebb hírek

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:10

Mbappé 50. válogatottbeli gólját szerezte, a franciák a németek legyőzésével bronzérmesek az NL-ben

Minden más foci
2025.06.08. 16:51

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

Joshua Kimmich 100. válogatott meccse lehet a portugálok elleni Nemzetek Ligája-elődöntő

Minden más foci
2025.06.04. 10:11

BL-be jutással tenné fel a koronát teljesítményére az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
2025.05.17. 10:30
Ezek is érdekelhetik