Eb 2020: Franciaországnak gyakran küzdelmes a selejtező – Deschamps

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.18. 19:17
Didier Deschamps, a világbajnoki címvédő francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az erőviszonyok alapján könnyűnek ítélt csoport ellenére is óvatosan tekint az Európa-bajnoki selejtezősorozatra.

„A történelem megmutatta, hogy Franciaországnak gyakran küzdelmes volt a selejtező” – nyilatkozta Deschamps a hétfői sajtótájékoztatón. Kiemelte: ellenfeleik minden bizonnyal még akkor is a védekezésre koncentrálnak ellenük, ha támadhatnának, hiszen ők a csoport favoritjai.„A történelem megmutatta, hogy Franciaországnak gyakran küzdelmes volt a selejtező” – nyilatkozta Deschamps a hétfői sajtótájékoztatón. Kiemelte: ellenfeleik minden bizonnyal még akkor is a védekezésre koncentrálnak ellenük, ha támadhatnának, hiszen ők a csoport favoritjai.

„Kevés üres területünk lesz, de mi már találkoztunk ezzel a taktikával” – folytatta Deschamps, akinek irányításával a francia válogatott döntős volt a 2016-os, hazai rendezésű Eb-n, tavaly pedig megnyerte az oroszországi vb-t.

„Precíznek és lendületesnek kell lennünk. Ezt azonban soha nem könnyű megvalósítani, amivel tisztában vagyunk. Tudjuk, hogy mire kell készülnünk, bár ez a fajta játék nem kedvező számunkra” – mondta a szakvezető.

Deschamps hangsúlyozta: a francia keretből többen vasárnap még klubjukban játszottak, a válogatottnál ezért két napot a regenerálódásra szánnak, és a felkészülésre csupán kettő marad az első mérkőzésig. Az edző szerint azonban ez nem jelent nekik problémát, mert már hozzászoktak.

A franciák pénteken Moldova vendégeként kezdik meg szereplésüket az Eb-selejtezőben, aztán jövő hétfőn Izlandot fogadják. A H-csoportban még Albánia, Törökország és Andorra szerepel.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33
Ezek is érdekelhetik