Eb 2016: biztonsági egyezmény az UEFA és az Európa Tanács között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.04. 09:17
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az Európa Tanács (ET) biztonsági egyezményt kötött, amelynek a szurkolói erőszak megfékezése a célja.

Az UEFA közleménye szerint a megállapodás lényege, hogy javuljon az információcsere az egyes országok hatóságai között, és a mérkőzéseknek vagy tornáknak otthont adó államokat minden esetben figyelmeztessék a veszélyes személyek érkezésére.

Az egyezményt az ET-n és az UEFA-n kívül 14 ország – Franciaország, Bulgária, Grúzia, Görögország, Litvánia, Moldova, Monaco, Montenegró, Hollandia, Portugália, Oroszország, Svájc, Macedónia és Ukrajna – képviselői írták alá vasárnap.

„Biztos vagyok benne, hogy a jövőben használni tudjuk a különböző hatóságok hírszerzési információit. Ez most még nem működik tökéletesen, éppen ezért jött létre ez az együttműködés” – mondta Michael van Praag, aki a stadionokért és azok biztonságáért felelős bizottságot vezeti az UEFA-ban.

A jelenleg is zajló franciaországi Európa-bajnokságon – főleg annak első hetében – számos szurkolói összecsapásra került sor. A legkomolyabb incidensek Marseille-ben történtek az angol, az orosz és a helyi fanatikusok között. Ez a fajta futball-huliganizmus az utóbbi évtized nagy nemzetközi tornáin már nem volt jellemző, ezért is érhette némileg váratlanul a francia szervezőket és a hatóságokat.

„Bízom benne, hogy ha működik az információcsere az egyes országok, illetve rendőrségek között, akkor a marseille-ihez hasonló problémás esetek nem fordulnak elő többé” – közölte Van Praag.

Hozzátette: tudják, hogy többet kell tenniük a huliganizmus ellen, az ET-vel kötött egyezményt pedig jelentős előrelépésnek nevezte ebben a folyamatban.

A holland szakember nem értett egyet azzal a javaslattal, miszerint a nagy nemzetközi tornák szervezőinek meg kellene változtatniuk a magas biztonsági kockázatú mérkőzések helyszíneit és kezdési időpontját.

„A hatóságok nagyon jól felkészültek, de senki sem számított ilyen szintű erőszakhullámra” – utalt ismét a marseille-i összecsapásokra.

„Hónapokkal korábban tudtuk, hogy Marseille-ben játsszák ezt a bizonyos angol–orosz meccset, és nem voltak arra utaló jelek, hogy zavaró körülményekkel kell szembenéznünk” – tette hozzá.

Az Európa Tanács főtitkára, Thorbjörn Jagland kifejtette: arra számít, hogy az egyezményt aláíró 14 országhoz hamarosan továbbiak is csatlakoznak.

Legfrissebb hírek

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49

Az UEFA-elnök ellenzi a tengerentúli olasz és spanyol bajnoki meccseket

Spanyol labdarúgás
2025.08.28. 13:50

Olvasóink Lamine Yamalnak adnák az Aranylabdát

Minden más foci
2025.08.25. 14:16

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55
Ezek is érdekelhetik