Eb 2016: spanyol rekorder lett Iniesta, eközben Juanfran…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 18:49
Bár az InStat elemzőrendszer szerint csak a második legmagasabb meccsindex az övé, a győztes gólt előkészítő – és ezzel spanyol rekorderré előlépő – Andrés Iniestát választották meg a Spanyolország–Csehország (1–0) Eb-csoportmeccs legjobb labdarúgójának.

„Sohasem bújok ki a felelősség alól a pályán – mondta a mérkőzés után Andrés Iniesta, aki remek beadással készítette elő Gerard Piqué győztes gólját. – Számomra ez a fajta játék a természetes, akkor élvezem a futballt, ha a lehető legtöbbet tehetem hozzá a közösség sikeréhez. Örülök, hogy megvannak az első pontjaink, és léptünk egyet előre.”Andrés Iniesta, aki remek beadással készítette elő Gerard Piqué győztes gólját. – Számomra ez a fajta játék a természetes, akkor élvezem a futballt, ha a lehető legtöbbet tehetem hozzá a közösség sikeréhez. Örülök, hogy megvannak az első pontjaink, és léptünk egyet előre.”

Iniesta 107-szer ért labdához a hétfői mérkőzésen – korábban sohasem volt ilyen sok labdaérintéses mérkőzése nagy válogatott tornán –, és Sergio Ramosszal (92) kettesben olyan sok passzt juttatott célba (177), mint a teljes cseh csapat.

Még egy érdekesség: ő az első spanyol labdarúgó, aki gólpasszt adott három különböző Európa-bajnokságon. (A nemzetközi elit is szűk: Iniestán kívül csak a német Jürgen Klinsmann és Bastian Schweinsteiger, valamint a cseh Karel Poborsky és a holland Arjen Robben készített elő gólt három Eb-n.)

„A csehekéhez hasonlóan futballozó csapatok megtörésére nincs egyetlen sikerrecept – folytatta Iniesta. – Be kell őket szorítani egészen addig, ameddig el nem éred a célodat. A gól olyan volt, amilyen, a lényeg, hogy a türelem ezúttal is meghozta gyümölcsét.”

Iniesta igen magas InStat-indexet produkált (384): ő adta a legtöbb konstruktív pontos passzt (58), a legtöbb pontos extra támadó passzt (5), mindkét kulcspassza emberhez ment, ráadásul az ő párharcnyerési aránya (12/9, 75 százalék) volt a legjobb a spanyol csapatban.

A legmagasabb meccsindex (395) ugyanakkor a BL-döntő tragikus hőséé, Juanfrané, aki minden mutató szerint megbízható teljesítményt nyújtott a hétfői mérkőzésen. A meglehetősen egysíkú, defenzív futballt bemutató cseheknél Roman Hubník 268-as InStat-indexszel is a legjobb tudott lenni.

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43
Ezek is érdekelhetik