Eb 2016: Már az is hatalmas, amit eddig elértünk – Gera

Vágólapra másolva!
2016.06.23. 09:05
Rendkívüli eredményként éli meg a csoportelsőséget Gera Zoltán, a Ferencváros és a magyar válogatott középpályása, aki karrierje egyik legszebb momentumának tartja a Portugália ellen szerzett találatát.

A portugálok elleni 3–3-nak köszönhetően első helyen jutott tovább a magyar válogatott az Európa-bajnokság F-csoportjából. A mieink Gera Zoltán gyönyörű góljával szerezték meg a vezetést, a válogatott klasszisa elégedetten értékelt a mérkőzést követően.

„Hatalmas öröm a csoportelsőség, és noha a mérkőzés végén már látszott a csapatokon, hogy megelégednek a döntetlennel, izgalmas meccset láthattak a szurkolók – mondta Gera a fradi.hu-nak. – Rendkívüli számunkra, hogy az élen végeztünk, hiszen az Eb előtt még a pontszerzést is sokan elképzelhetetlennek tartották a magyaroktól.”

„Nagyon izgalmas időszak ez számomra, hiszen néhány éve egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a válogatottal az Európa-bajnokságon játszom, de azt sem, hogy egyáltalán valamelyik klubban, hiszen sokadjára szenvedtem el egy rendkívül súlyos sérülést, úgyhogy mindez hihetetlen boldogság számomra.”

A 37 esztendős Gera szerint a továbbiakban teher nélkül, felszabadultan játszhat a válogatott.

„Van egy nagyszerű klubom Magyarországon, a Ferencváros, amely rengeteget segített a visszatérésben, újra felépíthettem magam és most a kontinensviadalon játszhatok a hazámért, gólt rúghatok és jól is játszik a csapat, ami fantasztikus érzés.”

„Ráadásul nemcsak nekem, hanem magyarok százezreinek, akik lenyűgöző támogatásban részesítenek bennünket. Már az is hatalmas, amit eddig elértünk, úgyhogy a továbbiakban nyomás nélkül és felszabadultan játszhatunk” – mondta Gera, aki arra a kérdésre is felelt, hogy portugálok elleni gólja hol helyezkedik el pályafutása kivételes pillanatai között.

„Ez az egyik legszebb momentum mind közül, hiszen remek csapat ellen szereztem, ráadásul az Európa-bajnokságon. Nagy öröm ez számomra, hiszen nem vagyok már túl fiatal, így minden perc ajándék, amit a pályán tölthetek.”

„Ugyanakkor nem érzem magam öregnek, és nagyon is tudom még élvezni a játékot. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy sikerült új pozíciót találnom, ahol tudom segíteni a srácokat. Kiváló csapatban játszom, úgyhogy örömmel focizom nap mint nap.”

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Fernando Santos jól emlékszik Gera Zoltán korai góljára

Magyar válogatott
2025.06.09. 14:52

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik