Eb 2016: Kleinheisler klubtársa nem játszhat Portugália ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.17. 17:50
A mieink elleni Európa-bajnoki mérkőzésen megsérülő osztrák középpályás, Zlatko Junuzovic részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, ezért nem léphet pályára a portugálok elleni szombati találkozón, és az sem biztos, hogy a harmadik csoportmeccsre felépül.

A Werder Bremen középpályását kevesebb mint egy óra játék után kellett lecserélni a magyar válogatott elleni összecsapáson, de elmondása szerint már a mérkőzés elejétől fájdalommal játszott.

„Nyilvánvalóan el vagyok keseredve. A tizenötödik perctől kezdve kisebb-nagyobb megpróbáltatásokon mentem keresztül. Szerettem volna folytatni a játékot, de nagyon fájt a lábam” – búslakodott Junuzovic.

A mérkőzést követő orvosi vizsgálatokon kiderült, hogy Kleinheisler László klubtársa részleges bokaszalag-szakadást szenvedett.

Az osztrák válogatott csapatorvosa, Richard Eggenhofer elmondta, a 28 esztendős futballistát gyakorlatilag éjjel-nappal kezelik, ám egyelőre nagyon nehéz megjósolni, mikor térhet vissza a pályára.

Ami biztos, hogy Junuzovic a portugálok elleni mérkőzést kihagyja, és az izlandiak elleni játéka is erősen kérdéses.

EB 2016
F-CSOPORT
Június 14. 18.00 Ausztria–MAGYARORSZÁG 0–2 (Szalai Á., Stieber Z.)
Június 14. 21.00 Portugália–Izland 1–1 (Nani, ill. B. Bjarnason)
Június 18. 18.00 Izland–MAGYARORSZÁG Marseille, Stade Vélodrome
Június 18. 21.00 Portugália–Ausztria Párizs, Parc des Princes
Június 22. 18.00 Izland–Ausztria Saint-Denis, Stade de France
Június 22. 18.00 MAGYARORSZÁG–Portugália Lyon, Stade des Lumieres
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
F-CSOPORT
Június 14. 18.00 Ausztria–MAGYARORSZÁG 0–2 (Szalai, Stieber)
Június 14. 21.00 Portugália–Izland 1–1 (Nani, ill. B. Bjarnason)
Június 18. 18.00 Izland–MAGYARORSZÁG Marseille, Stade Vélodrome
Június 18. 21.00 Portugália–Ausztria Párizs, Parc des Princes
Június 22. 18.00 Izland–Ausztria Saint-Denis, Stade de France
Június 22.18.00MAGYARORSZÁG–PortugáliaLyon, Stade des Lumières
-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 1 1 2–0 +2 3
2. Portugália 1 1 1–1 0 1
Izland 1 1 1–1 0 1
4. Ausztria 1 1 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 16:25

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Gulácsi mindent védett Brémában, de a Lipcse nem lehet boldog a döntetlennel

Német labdarúgás
2025.05.10. 17:32

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
2025.05.10. 09:36

Német Kupa-ezüstérmes Németh Hanna és Pápai Emőke a Werder Bremennel

Német labdarúgás
2025.05.01. 18:58

Kiengedték a kórházból a MotoGP bajnokát

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 11:45

Gulácsi megsérült, odahaza botlott a ligautolsóval meccselő RB Leipzig

Német labdarúgás
2025.04.19. 17:41
Ezek is érdekelhetik