A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.06. 13:11
null
Naby Keita (Fotó: Török Attila)
A Werder Bremen ferencvárosi kölcsönszerződése után sem kér Naby Keitából, ezt a brémaiak sportigazgatója, Peter Niemeyer egyértelművé tette a Deichstubénak adott interjújában.

Hosszabb interjút adott a Deichstube nevű portálnak a Werder Bremen sportigazgatója, Peter Niemeyer. A beszélgetés során magyar vonatkozású téma is előkerült: a jelenleg a Ferencvárosnál kölcsönben szereplő egykori angol bajnok, Bajnokok Ligája- és európai Szuperkupa-győztes, klubvilágbajnok guineai középpályás, Naby Keita sorsa.

A Bundesliga 2024–25-ös idényében a 8. helyen végző brémaiak nemrégiben edzőt váltottak, Ole Werner helyére Horst Steffen érkezett, de a klubnál továbbra is ragaszkodnak elhatározásukhoz: Keitának nincs helye a Werderben. A játékos 2024 tavaszán azután vesztette el a bizalmat a Hansa-város csapatánál, hogy nem szállt fel a csapatbuszra, amikor közölték vele, hogy nem lesz kezdő a Bayer Leverkusen elleni bajnokin.

„A klub akkor nagyon egyértelműen foglalt állást, és az álláspontunk azóta sem változott függetlenül a vezetőedző személyétől” – jelezte egyértelműen Niemeyer, hogy a guineainak nincs jövője a klubnál.

Keita a Ferencváros színeiben eddig 10 NB I-es és egy Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólpasszt adott. A 30 éves játékos első teljes felkészülési időszakát tölti a Robbie Keane vezette csapatnál, és remélik, a tapasztalt középpályás hozzásegítheti őket a Bajnok Ligája-főtáblára kerüléshez.

A guineai válogatott labdarúgó kölcsönszerződése ez év december 31-én jár le, és ha a Ferencváros azt szeretné, hogy a következő fél évben is klubnál maradjon, fizetnie kell Keita játékjogáért – kérdés, így megéri-e a magyar bajnoknak a játékos megtartása.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
6 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
9 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
10 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
23 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26

Cristian Ramírez távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54
Ezek is érdekelhetik