Eb 2016: „A magyar válogatott egyszerűen nem üthet el minket”

Vágólapra másolva!
2016.06.26. 08:19
A belga válogatottal két világbajnokságot megjáró Marc Degryse szerint a belga nemzeti csapat nem eshet ki a magyarok elleni Eb-nyolcaddöntőben, amely 21 órakor kezdődik Toulouse-ban.

„Muszáj továbbjutnunk, kötelező. A magyar válogatott egyszerűen nem üthet el minket a továbbjutástól – mondtaa 63-szoros válogatott Marc Degryse. – Ezt a meccset a rendes játékidőben el kell dönteni. A belga csapat eddig nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit vártunk, az írek elleni második félidő volt a legjobb. Ha azt hozzuk, amit akkor, továbbjutunk.”

Degryse 23-szor volt eredményes a belga válogatottban, 1994 júniusában a magyarok elleni 3–1-es győzelemből góllal vette ki a részét. Az 50 éves korábbi csatár szerint egy helyen kérdéses a belga kezdőcsapat.

„Yannick Carrascót bent kell tartani a csapatban, jól védekezett a svédek ellen. Lehet, hogy Wilmots Dries Mertenst teszi be helyette, mert támadásban még mindig nem láttuk Carrascótól azt, amit a klubjában” – mondta Degryse a Het Laatste Nieuws szakértőjeként.

Legfrissebb hírek

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Belgiumba igazol Dénes Vilmos – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 19:38

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Sima magyar vereség Belgiumban a női röplabda Eb-selejtezőn

Röplabda
2025.08.06. 22:05

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
2025.08.03. 18:52

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00
Ezek is érdekelhetik