Eb 2016: „A büntetőnél előrevetődő kapusok sárgát fognak kapni”

Vágólapra másolva!
2016.06.24. 18:37
A kapusoknak a vonalon kell maradniuk a büntetőknél Pierluigi Collina, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) játékvezetői bizottságának olasz vezetője szerint.

Azokat a hálóőröket, akik előre mozdulnak a tizenegyes elvégzése közben, sárga lappal büntetik a franciaországi Európa-bajnokság hátra lévő részében, a büntetőt pedig újra elvégeztetik.

Collina elmondta, a játékvezetőktől szigorú szabályértelmezést kértek a pénteki megbeszélésen, hiszen a szombaton kezdődő kieséses szakaszban tizenegyespárbajok is előfordulhatnak. Kiemelte, sajnos már előfordult egy hiba a kontinensviadal korábbi szakaszában, a horvátok kapusa, Danijel Subasic ugyanis 1–1-es állásnál előre vetődve hárította a spanyol Sergio Ramos büntetőjét a horvátok által végül 2–1-re megnyert harmadik fordulós csoportmérkőzésen. Collina hangsúlyozta, amennyiben hasonló eset következne be a kieséses szakaszban, „a büntetőt megismételtetik és a játék szabályai szerint a kapust megbüntetik".

A kontinensviadalon 44 év után szereplő magyar válogatott vasárnap este a belgákkal mérkőzik a nyolcaddöntőben. Azt a találkozót a szerb Milorad Mazics vezeti. Kassai Viktor legközelebb negyedik játékvezetőként a horvát–portugál összecsapáson lesz érdekelt szombaton.

Legfrissebb hírek

„Mint a versenylovak a rajtgépben” – Collina megváltoztatná a tizenegyeseket

Minden más foci
2025.02.11. 17:17

Amikor Cristiano Ronaldo remegett az ikszért Magyarország ellen – íme, a 2016-os Eb legjobb meccse!

Képes Sport
2024.06.02. 13:31

Challenge-rendszerrel működő VAR-t tesztelt a FIFA és az IFAB

Minden más foci
2024.05.20. 17:36

Válogatott: Marco Rossi fantasztikus munkát végez – Bernd Storck

Magyar válogatott
2024.01.06. 19:09

Videó: az UEFA felelevenítette Király Gábor hatalmas védését a 2016-os Eb-ről

Magyar válogatott
2023.07.31. 14:27

IFFHS: Collina minden idők legjobb játékvezetője, Puhl a 11.

Minden más foci
2023.03.08. 14:28

Vb 2022: ötvenkilenc percre nőtt az aktív játékidő

Foci vb 2022
2022.12.01. 13:16

Vb 2022: kiderült, miért ilyen sok a hosszabbítás a katari tornán

Foci vb 2022
2022.11.22. 10:48
Ezek is érdekelhetik