Történelmi idők – történelmi dán diadal

Az aktuális világbajnok Németország? A címvédő Hollandia? Netán a házigazda Svédország? Esetleg a selejtezőben egyedüliként hibátlan mérleggel záró Franciaország? Vagy végre-valahára Anglia? Netalántán a meglepetésre készülő Jugoszlávia? Nem, nem, nem, nem, nem és még egyszer nem. Akkor kicsoda? Az utolsó pillanatban épp utóbbi résztvevő helyére lépő, „strandról összetrombitált” (erre még visszatérünk) vikingek – Dánia!

A dán válogatott az Európa-bajnokságok történetének addigi legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy a plávik helyébe lépve, meghívottként 1992-ben elhódította az Henri Delaunay-trófeát. Richard Möller-Nielsen szövetségi kapitánynak mindössze tíz nap állt a rendelkezésére, hogy körbetelefonálja embereit, a „ráérőkből” kialakítsa keretét, és elutazzon velük Svédországba. Dánia, azon túl, hogy a kvalifikáció során a jugoszlávok mögött végzett csoportjában, az összes csoportmásodikat lepipálta – ezért küldött neki meghívót az UEFA.

No, de mi vezetett a jugoszláv–dán cseréhez? S egyáltalán: milyen politikai állapotok uralkodtak a kilencvenes évek elején?

Idézzünk kollégánk, Kormanik Zsolt Futball-Eb 1958–2008 című munkájából: „Történelmi idők – szokták volt mondogatni, amikor felbolydul a világ, és több-kevesebb vérontás árán megváltozik néhány alapvető együttélési szabály. Ilyen kort éltünk a kilencvenes évek elején, amikor újraegyesült Németország, felbomlott a Szovjetunió, kettészakadt Csehszlovákia, és háború tombolt a széteső Jugoszláviában. E politikai változások jelentős módosulásokat okoztak a kontinens futballjában is; ezek közül 1992 nyarán az volt a legfontosabb, hogy Németország egységes csapattal, míg a Szovjetunió Független Államok Közössége néven vett részt a svédországi Európa-bajnokságon, a kitűnő erőkből álló Jugoszlávia meg sehogy, ugyanis a boszniai vérengzések miatt érvénybe lévő ENSZ-rendelet értelmében kizárták.”

AZ ELSŐ SZÁMÚ FAVORIT: HOLLANDIA

A már a helyszínen készülő jugoszláv futballisták számára, felháborodva a döntés okán, a legkevesebb volt, hogy tiltakozzanak. „Tragikus. Nem is tudom elmondani az érzéseimet” – summázott Szlavisa Jokanovics. „Értsék meg, mi csak labdarúgók vagyunk!” – könyörgött, dühöngött egyszerre Dejan Szavicsevics, a Zseni, akit a Milan éppen azokban a napokban vásárolt meg a Crvena zvezdától. Említetteken kívül olyan kiváló képességű labdarúgók voltak kénytelenek idő előtt retúrjegyet váltani Jugoszláviába, mint Robert Proszinecski, Dragan Sztojkovics vagy az egész kvalifikációs szakasz gólkirálya (10 találat), Darko Pancsev.

Miután a titkos esélyes plávikat technikai úton megfosztották az Európa-bajnoki cím megnyerésének lehetőségétől, jöhetett az újbóli erőfelmérés – és erődemonstráció. Frank Rijkaard, a címvédő hollandok egyik ásza: „Jobb csapatunk van, mint négy éve.” Andy Roxburgh, az újonc skótok szakvezetője: „Itt az ideje, hogy megmutassuk a skót futball erejét!” A Nemzeti Sport hét szakértőt – köztük Kubala Lászlót és az Ajax korábbi világhírű trénerét, Kovács Istvánt – szólaltatott meg, mondja el, milyen döntőt vár az Eb-n; a legtöbben a hollandok (5), a németek (4) és a franciák (4) fináléba jutására tippeltek, a svédek egy szavazatot kaptak. Ebből négyen várták Hollandia végső győzelmét.

Dánia eközben az esélytelenek nyugalmával, mégis izgatottan készülődött. Mivel még tartott a dán bajnokság, Möller-Nielsennek nem volt nehéz az otthon játszókat összecsődítenie, nem úgy az idegenlégiósokat, akik már javában vakációztak szerte a világban – innen származik a „strandról jövő társaság” félig-meddig igaz legendája. „Nincsen vesztenivalónk, csak nyerhetünk” – szólt az északiak jelmondata, amelyhez akkor is tartották magukat, amikor tényleg közel álltak a kieséshez: a franciák elleni utolsó csoportmeccsükön.

A DÁNOK ELVITTÉK A SHOW-T

Mindenképpen nyernie kellett Möller-Nielsen legénységének az immár Michel Platini által dirigált, Jean-Pierre Papin, Eric Cantona és Luis Fernández nevével fémjelzett franciák ellen – és az sem jelentett garanciát a továbbjutásra. Bő tíz perc volt hátra a malmői meccsből, és Lars Elstrup bevitte a második dán találatot, majd néhány minutum múlva Solnában Tomas Brolin is betalált az angoloknak; mindkét pályán 2–1 lett a végeredmény, így Svédország és Dánia készülődhetett az elődöntőre.

A másik csoportban a nationalelf – amelyet az Eb-k történetében Thomas Doll, Andreas Thom és Matthias Sammer személyében első ízben erősítettek keletnémet válogatott labdarúgók – túlélte Rudi Völler korai kiválását, és túlélte az oranje mészárlását is. A csoportkör utolsó fordulójában regisztrált 3–1-es holland gálaelőadás (hej, Marco van Basten kis híján kettétörte a lécet...) után kevesen gondolták azt, hogy bárki is megállítja a kispadra a balsikerű itáliai vb-t követően visszahívott Tábornok, Rinus Michels korszakos holland válogatottját. Pedig így történt. A bárki Dánia volt, és már az elődöntőben!

A 2–2-es döntetlent hozó holland–dán összecsapás tizenegyesrúgásokkal dőlt el, az északiak 5–4-re győztek annak köszönhetően, hogy Peter Schmeichel hárította Van Basten lövését. A másik párban a poraiból feltámadó Németország 3–2-es sikert aratott Svédország felett – következhetett a német–dán finálé.

A nagy feltámadások és kései gólok mesterei ezúttal képtelenek voltak újítani, ráadásul a szerencsével is hadilábon álltak, és 2–0-s vereséget szenvedtek. Schmeichel hibátlanul védett, John Jensen bombagólt lőtt, a bátyjával ellentétben a válogatottba visszatérő Brian Laudrup, mint annyiszor a tornán, igazi vezéregyéniségnek bizonyult.

A futballtörténelem egyik legnagyobb meglepetése született meg 1992. június 26-án Göteborgban, avagy a későn érkező dánok elvitték a show-t!