Eb 2016: újabb lehetőség, ismét kinyit a jegyportál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.13. 13:33
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint ismét lehetőség nyílik a franciaországi Európa-bajnokságra történő jegyvásárlásra, miután négy órakor újra kinyit az UEFA jegyértékesítő platformja.

Az UEFA közleménye szerint ezúttal május 13-án, négy órától nyit ki ismét a jegyértékesítési portál, így újabb esélyt kapnak azok a szurkolók, akik a helyszínen kívánják megtekinteni a mérkőzéseket.négy órától nyit ki ismét a jegyértékesítési portál, így újabb esélyt kapnak azok a szurkolók, akik a helyszínen kívánják megtekinteni a mérkőzéseket.

A belépőket ezúttal is azonnali megvásárlással lehet megváltani, vagyis azoké lesz a jegy, akik először lefoglalják, így érdemes minél előbb cselekedni. Emellett az UEFA arra is figyelmeztet, hogy várhatóan nagy virtuális sor alakul ki a jegyértékesítő portálra való belépés előtt, így már 15.45 órától lehetőség nyílik „beállni a sorba”.

Várhatóan mind a négy árkategóriában lehet jegyeket váltani a mérkőzésekre, valamint 25 százalékos kedvezménnyel korlátozott kilátású tiketteket is lehet majd vásárolni.

Legfrissebb hírek

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16

Lezárult a fegyelmi vizsgálat, Rüdigerék játszhatnak az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.04. 16:53

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Az UEFA a legmagasabb pénzügyi tisztségre kérte fel Csányi Sándort

Magyar válogatott
2025.04.03. 16:40

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
2025.03.27. 17:24

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48
Ezek is érdekelhetik