Eb 2016: Ronaldo és Zidane miatt szerettem bele a futballba – Pogba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.15. 12:57
Tizennyolc év után rendez ismét rangos futballtornát Franciaország, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) honlapja pedig ennek kapcsán Paul Pogbával, a házogazdák (s a Juventus) egyik legnagyobb sztárjával beszélgetett az 1998-as világbajnokságról és az idei Európa-bajnokságnak otthont adó franciák esélyeiről.

Mint ismert, 1998-ban a franciaországi vb döntőjében a Zinedine Zidane vezette franciák 3–0-ra legyőzték a torna legjobbjának megválasztott Ronaldót soraiban tudó Brazíliát.

„Emlékszem, együtt néztük a döntőt és kirohantunk az utcára, hogy ünnepeljünk. Ütöttük az autók dudáit a barátaimmal – mondta a FIFA honlapjának Pogba, aki épp ma, március 15-én töltötte be a 23. életévét. – Ronaldo a példaképem, miatta szerettem bele a futballba. Imádtam a játékát, gyermekként többnyire én is csatárt játszottam. Persze Zidane-nak is különleges helye volt a szívemben. Óriási hatással volt ránk, igazi legenda. Szerte a világon tisztelik és csodálják, mindenki arról álmodozik, hogy elérje azt, amit ő játékosként.”

„Bízom benne, hogy a mi generációnkkal képesek leszünk örömet szerezni a szurkolóknak. Jó csapatunk és kiváló edzőnk van [Didier Deschamps – a szerző], aki tudja, hogyan segíthet nekünk céljaink elérésében. Egy álmom válna valóra, ha aranyérmet nyerek a válogatottal. Nagy szerencsém van, hogy a legmagasabb szinten szerezhetek tapasztalatot, és hogy értékes játékosa vagyok a nemzeti együttesnek. A francia címeres mezért mindent beleadok, így könnyedén megbirkózom a vele járó felelősséggel” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
13 órája

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33
Ezek is érdekelhetik