Eb 2016: ellenfelünk kikapott a Klinsmann-csapattól – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 08:57
A magyar labdarúgó-válogatottal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő Izland 3–2-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól a kaliforniai Carsonban.

A vasárnapi találkozón mindkét csapatból több, Európában játszó futballista hiányzott, így a vendégeknél csak négyen léptek pályára a selejtezőben sikeresen szerepelt együttesből.

Az izlandiak Kristinn Steindórsson (13. perc) és Aron Sigurdarson (48.) góljaival kétszer is vezettek, de előbb Jozy Altidore (20.), majd Michael Orozco (59.) egyenlített. A győzelmet jelentő hazai találatot az újonc Steve Birnbaum szerezte a 90. percben. Jürgen Klinsmann vezetésével a 44. sikerét könyvelhette el az Egyesült Államok, a német szakember ezzel már a második legsikeresebb amerikai kapitány Bruce Arena (77) mögött.

A teljes mezőnyt tekintve Izland játssza a legtöbb felkészülési mérkőzést a nyári, franciaországi Európa-bajnokság előtt. A történetük első világversenyére készülő izlandiak januárban közel-keleti túrán vettek részt, amelyen a finneket 1–0-ra legyőzték, míg a házigazda Arab Emírségektől 2–1-re kikaptak. Az amerikai találkozó után márciusban a dán és a görög válogatottal is megmérkőznek. Az Európa-bajnokság előtt, június 1-jén Norvégia lesz az ellenfelük, illetve június 4-én Liechtensteint fogadják, vagyis összesen hét összecsapással a hátuk mögött kezdik meg a franciaországi tornát.

Az F-csoportban Magyarország és Izland mellett Portugália és Ausztria szerepel.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
6 órája

Huszonöt éremmel zártak a mieink a szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.26. 09:11

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Úszás: Kós Hubert új számokat is kipróbál a felkészülés során

Úszás
2025.05.13. 11:37

Videó: Yaakobishvili Áron a megismételt tizenegyest is megfogta, győztek U19-eseink Izland ellen

Magyar válogatott
2025.03.25. 16:36

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37
Ezek is érdekelhetik