Eb 2016: hétfőtől lehet ismét jegyet igényelni a tornára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.11. 09:48
A szombati sorsolást követően hétfő déltől igényelhetnek ismét belépőt a szurkolók a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire.

Minden résztvevő nemzet szövetsége megkapja a jegyek húsz százalékát az adott stadion befogadóképességéhez képest, ez összesen körülbelül 800 ezer belépőt jelent. Ebben az időszakban a magyar szövetségnél lehet majd jelentkezni a magyar válogatott mérkőzéseinek belépőire.

A szerencsés igénylőket február végéig e-mailben értesítik. A jegyértékesítés első fázisa már nyáron lezárult, az európai szövetség (UEFA) internetes platformján keresztül egymillió belépőt kínáltak megvételre, ezekre 11.26 millió igénylés érkezett, köztük 1.2 millió a döntőre.

A szerencsések sorsolás útján jutottak jegyhez, erről e-mailben már tájékoztatást kaptak. Jövő márciusban indul az UEFA online jegybörzéje, ahol a jegyhez jutottak cserélhetnek, vagy visszaadhatják belépőjüket, amelyet mégsem akarnak felhasználni.

Az UEFA májusban küldi ki a jegytulajdonosaknak a belépőket. Az Eb 51 mérkőzésére összesen 1.8 millió jegyet bocsátottak, bocsátanak áruba. A belépők árait négy kategóriába sorolták, a csoportszakaszra szóló legolcsóbb jegy 25 euróba (7750 forint), míg a döntőre a legdrágább 895 euróba kerül.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik