Eb 2016: „Ha megrúgjátok Bale-t, vissza fogunk rúgni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.02. 15:22
null
Bale érezte a törődést a ciprusiak ellen (Fotó: Action Images)
Andy King, a walesi labdarúgó-válogatott játékosa figyelmeztette a ciprusi nemzeti csapat tagjait, hogy ha utazni fognak Gareth Bale-re, akkor – ők is – megüthetik a bokájukat.

 

Wales és Cipruis csütörtökön vív Eb-selejtező mérkőzést. A két csapat Walesben már találkozott korábban, és Cardiffban a hazai csapat nyert 2–1-re. A Leicester Cityben futballozó King szerint a ciprusiak durván játszottak, a Real Madrid sztárja pedig állandó célpontjuk volt.

„Ha az ellenfél durvulni akar ellenünk, készüljön fel arra, hogy vissza fogunk rúgni” – nyilatkozta Andy King, akit a 2014. októberi Wales–Ciprus találkozón a 47. percben kiállítottak.

„A ciprusiak kőkemény csapatot alkotnak, de fel vagyunk készülve mindenre. Az első mérkőzésen kipécézték maguknak Bale-t, ezzel felhergeltek minket. Azt hitték, bármit megtehetnek és mi nem fogunk reagálni. Tévedtek, ám vélhetően a következő meccsen is próbálkoznak majd. A kiállításom egy butaság miatt történt, de tanultam belőle" – idézi a BBC a 26 éves középpályást.

Wales az Eb-selejtezők B-csoportjában hat fordulót követően veretlenül áll az első helyen, a sztárokkal teletűzdelt Belgiumot megelőzve. Ciprus öt ponttal lemaradva a negyedik.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Véget ért a szenior padel Eb, a magyar kapitány életet mentett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 11:25

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Sikeres Eb-t zártak a magyar fekvenyomók

Egyéb egyéni
2025.10.02. 13:27

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
2025.10.02. 10:07

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

A magyar csapat 15. helyen végzett a flag football Eb-n

Egyéb csapat
2025.09.27. 15:50
Ezek is érdekelhetik