Eb 2016: a vasárnapi meccsek eredményei és jegyzőkönyvei

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 22:42
A 2016-os Eb-selejtezősorozat nyolcadik fordulója vette ma kezdetét. Az A-csoportban Hollandia igen nagy bajba került, miután kikapott a törökök vendégeként, míg Csehország egy győzelemmel, Izland pedig egy döntetlennel biztosította helyét a jövő évi tornán. Belgium Hazard hajrában szerzett góljával nyert, Wales viszont hazai pályán nem bírt Izraellel, de továbbra is vezeti csoportját. A norvégok Oslóban legyőzték a horvátokat, így meg is előzték szomszédunkat, de az első helyet pár órával később kénytelenek voltak átadni Olaszországnak, amely Palermóban győzött Bulgária ellen. 

EB 2016
SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR
8. FORDULÓ

A-csoport
Lettország–Csehország 1–2 (0–2)
Riga, Skonto Stadion. V: Deniz Aytekin (német)
LETTORSZÁG: Vanins – Freimanis (Gabovs, 33.), Gorkss, Dubra, Maksimenko – Fertovs, Tarasovs – Kamess (Visnakovs, 29.), Zjuzins – Rakels, Karasausks (Cauna, 66.). Szövetségi kapitány: Marians Pahars
CSEHORSZÁG: P. Cech – Kaderábek, Suchy, Procházka, Limbersky – Darida, Pavelka – Dockal (Gebre Selassie, 90.), Kolár (Krejcí, 54.), Sural (Vanek, 77.) – Skoda. Szövetségi kapitány: Pavel Vrba
Gólszerző: Zjuzins (73.), ill. Limbersky (13.), Darida (25.)

Törökország–Hollandia 3–0 (2–0)
Konya, Konya Büyüksehir Torku Aréna. V: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
TÖRÖKORSZÁG: Volkan Babacan – Sener Özbayrakli, Serdar Aziz, Hakan Balta, Caner Erkin – Selcuk Inan – Ozan Tufan, Oguzhan Özyakup (Olcay Sahan, 83.) – Hakan Calhanoglu (Mehmet Topal, 65.), Burak Yilmaz, Arda Turan (Volkan Sen, 57.). Szövetségi kapitány: Fatih Terim
HOLLANDIA: Cillessen – Van der Wiel, De Vrij (Wijnaldum, a szünetben), Riedewald, Blind (De Jong, 74.) – Klaassen, Bruma – Sneijder – Narsingh (Promes, 69.), Van Persie, Depay. Szövetségi kapitány: Danny Blind
Gólszerző: Oguzhan Özyakup (8.), Arda Turan (26.), Burak Yilmaz (86.)

Izland–Kazahsztán 0–0
Reykjavík, Laugardalsvöllur. V: Jevhen Aranovszkij (ukrán)
IZLAND: Halldórsson – B. Saevarsson, Árnason, R.Sigurdsson, A. Skúlason – A. Gunnarsson, G. Sigurdsson – Gudmundsson, B. Bjarnason – Bödvarsson (Kjartansson, 85.), Sigthórsson. Szövetésgi kapitány: Lars Lagerbäck
KAZAHSZTÁN: Pokatilov – Gurman, Logvinyenko, Malij, Szujumbajev – Kuat, Szmakov, Iszlamhan – Dzsolcsijev (Merkel, a szünetben), Nuszerbajev (Scsetkin, 76.), Konysbaev. Szövetségi kapitány: Jurij Krasznozsan
Kiállítva: A. Gunnarsson (89.)EB 2016

Kiállítva: A. Gunnarsson (89.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 8 6 1 1 15–3 +12 19
2. Csehország 8 6 1 1 16–10 +6 19
3. Törökország 8 3 3 2 11–9 +2 12
4. Hollandia 8 3 1 4 13–10 +3 10
5. Lettország 8 4 4 4–16 –12 4
6. Kazahsztán 8 2 6 5–16 –11 2

B-csoport
Wales–Izrael 0–0
Cardiff, Cardiff City Stadion. V: Ivan Bebek (horvát)
WALES: Hennessey – Gunter, Richards, A. Williams, Davies, N. Taylor – King (Vokes, 86.), Ramsey, Edwards – Robson-Kanu (Church, 79.), Bale. Szövetségi kapitány: Chris Coleman
IZRAEL: Marciano – Dgani, Ben Haim I, Dasza, Tibi, Ben Harus – Bitton, Natho – Zahavi (Szahar, 93.), Dabbur (Hemed, a szünetben), Kajal (Ben Haim II, a szünetben). Szövetségi kapitány: Eli Gutman

Bosznia-Hercegovina–Andorra 3–0 (3–0)
Zenica, Bilino polje Stadion. V: Arnold Hunter (északír)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Begovic – Bicakcic, Sunjic, Spahic, Kolasinac (Vrancic, 79.) – Besic, Pjanic (Hadzic, 45.) – Zec, Lulic – Ibisevic, Dzeko (Djuric, 67.). Szövetségi kapitány: Mehmed Bazdarevic
ANDORRA: Ferran Pol – M. San Nicolás, Ildefons Lima, Rebés, Marc Garcia – Sonejee, Ayala (Peppe, 81.) – C. Martínez (A. Sánchez, 76.), M. Vieira, Rodríguez – Riera (Alves, 87.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
G: Bicakcic (14.), Dzeko (30.), Lulic (45.)
Kiállítva: Besic (63.), ill. Rodríguez (64.)

Ciprus–Belgium 0–1 (0–0)
Nicosia, GSp Stadion. V: Vladiszlav Bezborodov (orosz)
CIPRUS: Giorgallidesz – Demetriu, Laifisz, Dossa Júnior, Antoniadesz – Makridisz, Nikolau (Artimatasz, 84.), Economidesz – Haralambidisz (Laban, 53.), Mytidisz (Szotiriu, 11.), Makrisz. Szövetségi kapitány: Haralamposz Hrisztodulu
BELGIUM: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vermaelen, Vertonghen – Fellaini (Mertens, 64.), Witsel, Nainggolan – De Bruyne, Benteke (Origi, a szünetben), Hazard. Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
G: Hazard (86.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 8 5 3 9–2 +7 18
2. Belgium 8 5 2 1 17–3 +14 17
3. Izrael 8 4 1 3 14–9 +5 13
4. Bosznia-Hercegovina 8 3 2 3 12–10 +2 11
5. Ciprus 8 3 5 12–13 –1 9
6. Andorra 8 8 3–30 –27 0

H-csoport
Málta–Azerbajdzsán 2–2 (0–1)
Ta' Qali, Nemzeti Stadion. V: Harald Lechner (osztrák)
MÁLTA: Hogg – Agius, S. Borg, R. Camilleri (J. Zerefa, 79.) – A. Muscat, Failla (S. Pisani, 84.) – Schembri, Briffa, R. Muscat – Effiong, Mifsud (Cohe, 61.). Szövetségi kapitány: Pietro Ghedin
AZERBAJDZSÁN: K. Agajev – Mirzabekov, Hüszejnov, Garajev, R. F. Szadjgov, Dasdemirov – Nazarov (R. A. Szadjgov, 70.), Amirgulijev – Iszmajilov (А. Abdullajev, 73.), R. Gurbanov (R. Alijev, 81.), Taghijev. Szövetségi kapitány: Robert Prosinecki
Gólszerző: Mifsud (55.), Effiong (71.), ill. Amirgulijev (36., 80.)

Norvégia–Horvátország 2–0 (0–0)
Oslo, Ullevaal Stadion. V: Kassai Viktor
NORVÉGIA: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Högli – Tettey, S. Johansen (Nordtveit, 93.), Henriksen – Skjelbred (Nielsen, 90.), Söderlund (Berisha, 94.), Berget. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo
HORVÁTORSZÁG: Subasic – Srna, Corluka, Vida, Vrsaljko – Brozovic, Modric – Perisic, Rakitic (N. Kalinic, 72.), Pjaca (Olic, 64.) – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Niko Kovac
G: Berget (51.), Corluka (69. – öngól)

Olaszország–Bulgária 1–0 (1–0)
Palermo, Renzo Barbera. V: Szergej Karaszev (orosz)
OLASZORSZÁG: Buffon – Darmian, Bonucci, Chiellini, De Sciglio – De Rossi – Candreva (Éder, 86.), Verratti, Parolo, El Shaarawy (Florenzi, 73.) – Pelle (Zaza, 71.). Szövetségi kapitány: Antonio Cont
BULGÁRIA: Mitrev – V. Minev, A. Alekszandrov, Bodurov, J. Minev (Bandalovszki, 63.) – Djakov, Csocsev – Nedelev (Alexandrov, 67.), Popov (Rangelov, 71.), Milanov – Micanszki. Szövetségi kapitány: Ivajlo Petev
G: De Rossi (6. – tizenegyesből)
Kiállítva: De Rossi (55.), ill. Micanszki (56.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország85
3

11–5+6
18
2. Norvégia 8 5 1 2 10–8 +2 16
3. Horvátország8
4
3
1
16–5
+11
15*
4. Bulgária 8
2 2 4
7–9 –2
8
5. Azerbajdzsán 8 1 3 4 6–13 –7 6
6. Málta 8 2 6 3–13 –10 2
* Az UEFA július 23-án levont egy pontot a horvátoktól, de ők fellebbeztek, a fellebbviteli tárgyalás szeptember 17-én lesz, a pontlevonás addig nem jogerős.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik