Eb 2016: menesztik a bolgár kapitányt a Málta elleni iksz után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.17. 11:56
Helyi lapértesülések szerint a máltaiak elleni hazai döntetlent követően menesztik Ljuboszlav Penevet, a bolgár labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.

A nemzeti csapatot 2011 óta irányító szakember már októberben a támadások kereszttüzébe került, miután Horvátországtól és Norvégiától is kikapott együttese Európa-bajnoki selejtezőn.

Október végén azonban a bolgár szövetség végrehajtó bizottsága még bizalmat szavazott neki, a helyi média egybehangzó információi szerint viszont most már távoznia kell.

A bizottság egyik tagja, a Ludogorec-tulajdonos Kiril Domuscsijev az 1–1-es döntetlennel végződő Málta elleni vasárnapi hazai meccset követően egyértelműen Penevet tette felelőssé az újabb kudarcért, hangsúlyozva, hogy már októberben is a kapitány menesztésére szavazott.

Maga Penev szintén azt sugallta a meccs után, hogy nem marad már sokáig a posztján, kiemelve: jelentős változások várhatóak.

A bolgárok csoportjukban négy forduló után négy ponttal a negyedik helyen állnak, hat ponttal elmaradva a horvát és az olasz együttestől és öttel a norvégoktól.

Legfrissebb hírek

A sima román siker szinte biztosan feljutást ér; San Marino csoportelsőként készülhet a C-ligára

Minden más foci
2024.11.18. 22:59

Odahaza verték meg Fehéroroszországot az északírek, mindhárom pontot elvitték Luxemburgból a bolgárok

Minden más foci
2024.11.15. 23:02

Nem ment női kosarasainknak, a bolgárok 15 ponttal nyertek a miskolci Eb-selejtezőn

Kosárlabda
2024.11.07. 20:00

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13

NL: szépségdíjas góllal nyertek a fehéroroszok Luxemburgban; Könnyedén győzött Szlovákia

Minden más foci
2024.09.08. 20:05

NL: elképesztő siker, San Marino 20 év és 140 meccs után újra nyert!

Minden más foci
2024.09.05. 22:45

Felkészülés: ikszeltek odahaza a szlovénok

Foci Eb 2024
2024.06.08. 17:18

Amikor Cristiano Ronaldo remegett az ikszért Magyarország ellen – íme, a 2016-os Eb legjobb meccse!

Képes Sport
2024.06.02. 13:31
Ezek is érdekelhetik