Eb 2016: cseh négyes, kilenc pont, száguldás a torna felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 19:52
Háromból három: Csehország a labdarúgó Eb-selejtezők 3. fordulójában is győzelmet aratott, miután idegenben 4–2-re, simán legyőzte Kazahsztánt.

A cseheknek nem kellett sokat izgulniuk a mérkőzésen: a 13. percben Borek Dockal lőtte át a kazah védelmet, a szünet előtt pedig David Lafata egy teljesen kijátszott akciót befejezve növelte az előnyt. Az 56. percben a kazah Jurij Logvinyenko eltalálta a kapufát, a csehek pedig fordulásból eldöntötték a mérkőzést, Ladislav Krejcí szerzett gólt az ellentámadás végén.

Logvinyenko a 84. percben még szépített, a csereként beállt Tomás Necid góljára pedig a 91. percben ismét Logvinyenko felelt, beállítva a végeredményt. Logvinyenko ezen az egy meccsen több gólt szerzett, mint eddig egész válogatott pályafutása során összesen, ráadásul a mesterhármastól is csak centikre volt. Az első két mérkőzésén Hollandiát és Törökországot legyőző csehek valósággal száguldanak a kontinenstorna felé.

EURO 2016, SELEJTEZŐ
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
KAZAHSZTÁN–CSEHORSZÁG 2–4

Asztana, Asztana Arena. V: Gestranius (finn)
KAZAHSZTÁN: Szigyelnyikov – Mirosnicsenko (Bejszebekov, 83.), Vorotnyikov, Abdulin, Logvinyenko, Somko – Tagibergen, Karpovics (Konyiszbajev, 58.), Iszlamhan – Nusszerbajev, Hizsnyicsenko (Nurgalijev, 70.). Szövetségi kapitány: Jurij Krasznozsan
CSEHORSZÁG: M. Cech – Kaderábek, Sivok (Procházka, 81.), Kadlec, Limbersky – Dockal, Vácha, Darida, Krejcí (Pilar, 69.) – Kolár – Lafata (Necid, 79.). Szövetségi kapitány: Pavel Vrba
Gólszerző: Logvinyenko (84., 91.), ill. Dockal (13.), Lafata (44.), Krejcí (56.), Necid (88.)

AZ ÁLLÁS
1. Csehország 3 3 8–4 +4 9
2. Izland 2 2 6–0 +6 6
3. Hollandia 2 1 1 4–3 +1 3
4. Lettország 2 1 1 0–3 –3 1
5. Kazahsztán 3 1 2 3–7 –4 1
6. Törökország 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik