Euro 2012: Minket is lenyűgöz, az, amit véghezvittünk - Fabregas

Vágólapra másolva!
2012.07.02. 10:22
Címkék
Cesc Frabregas, a spanyol válogatott középpályása szerint az Európa-bajnoki győzelem után sem kell változtatniuk semmit a játékstílusukon, amellyel még további sikereket szeretnének elérni.

„Tekintve, hogy pár játékos kivételével mindannyian még csak 23, 24, 25, 26 évesek vagyunk, további sikereket arathatunk, ami csak tőlünk függ. Ennek megfelelően kell teljesítenünk és még többet akarnunk, továbbra is éhesnek kell lenni a sikerre. Az elmúlt években a csapat megmutatta, hogy mire képes, ennek megfelelően kell folytatnunk. Minden évben egyre nehezebb lesz, a csapatok ugyanis minket szeretnének legyőzni. De most még ünnepelni szeretnénk, majd készülhetünk a jövő évi Konföderációs Kupára” – mondta Cesc Fabregas, a spanyol válogatott középpályása.

A Barcelona klasszisa természetesen a csapatot ért kritikáról is beszélt. Igaz, „Könnyű” helyzetben volt, ugyanis a győzelmet – pláne ha az sorozatban a harmadik, nem kell megmagyarázni.

„Nehéz volt elhódítani a trófeát, ráadásul nagy nyomás volt rajtunk a sajtó részéről. A csapat azonban bebizonyította, hogy a kritikusok tévedtek, még minket is lenyűgöz, az, amit véghez vittünk. Büszkék vagyunk arra, ahogy futballozunk. Ennek köszönhetően nyertünk meg mindent az elmúlt négy évben. Hittünk ebben a stílusban. Nem kell semmit sem változtatnunk.”

„Lenyűgöztük a világot a technikánkkal és a taktikánkkal, mert ez nem csak arról szól, hogy előre megyünk és gólt szerzünk. Védekezésben nagyon egységesek és erősek vagyunk, mindössze egy gólt kaptunk és tizenkettőt lőttünk, nem hiszem, hogy unalmas csapat lennénk.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
1 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
1 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
1 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik