Euro 2012: Kassai mindkét oldalról jó kritikát kapott

Vágólapra másolva!
2012.06.11. 10:15
Címkék
A labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának vasárnapi rangadóján Olaszország 1–1-es döntetlent játszott Spanyolországgal. A találkozót a magyar topjátékvezető, Kassai Viktor dirigálta, aki mind olasz, mind spanyol részről jó kritikát kapott a sajtóban.

Az Il Giornale című olasz napilap külön cikket szánt Kassai Viktor teljesítményének. A lap dicséri a magyar játékvezetőt, aki szerinte észrevétlen maradt, nem volt kemény, hagyta a maga medrében folyni a találkozót, jól használta az előnyszabályt és nem akart főszereplő lenni. A szakíró szerint a 2011-es Bajnokok Ligája-finálét nem véletlenül dirigáló 37 éves sípmester nem tűrte a reklamálást, folyamatosan akcióközelben tartózkodott, és az előnyszabályt is jól alkalmazta. A lap megjegyzi, a magyar bíró 36-szor fújt szabálytalanság miatt a mérkőzésen, ami héttel több Pierluigi Collina európai átlagánál, és mindegyik sárga lapja „ült”. A szerző hozzáteszi: egy olasz játékvezető már az első öt percben négy lapot osztott volna ki egy hasonló mérkőzésen, „de Kassai más tészta, Eb-döntős játékvezető”.Il Giornale című olasz napilap külön cikket szánt Kassai Viktor teljesítményének. A lap dicséri a magyar játékvezetőt, aki szerinte észrevétlen maradt, nem volt kemény, hagyta a maga medrében folyni a találkozót, jól használta az előnyszabályt és nem akart főszereplő lenni. A szakíró szerint a 2011-es Bajnokok Ligája-finálét nem véletlenül dirigáló 37 éves sípmester nem tűrte a reklamálást, folyamatosan akcióközelben tartózkodott, és az előnyszabályt is jól alkalmazta. A lap megjegyzi, a magyar bíró 36-szor fújt szabálytalanság miatt a mérkőzésen, ami héttel több Pierluigi Collina európai átlagánál, és mindegyik sárga lapja „ült”. A szerző hozzáteszi: egy olasz játékvezető már az első öt percben négy lapot osztott volna ki egy hasonló mérkőzésen, „de Kassai más tészta, Eb-döntős játékvezető”.

A mérkőzés szereplőit osztályozó calciomercato.it 6.5 kalkulust adott a magyar játékvezetőnek, aminél csak Daniele De Rossi, Andrés Iniesta és Cesc Fabregas kapott jobbat (7) az összecsapáson. A tudósító szerint De Rossival és Busquetsszel szemben túl engedékeny volt Kassai, ugyanakkor összegzését azzal zárja, hogy így is határozott kontroll alatt tartotta a mérkőzést.

Az olaszokhoz hasonlóan a spanyolok sem voltak elégedetlenek Kassai Viktorral, sőt. Az As szakértője, a játékvezető Ildefonso Urizar Azpitarte szerint a magyar bíró „alapvetően jó meccsen van túl játékvezetői szempontból”. A spanyol szakértő szerint Kassai hagyta játszani a két csapatot, és csak akkor avatkozott közbe, ha szükséges volt.

Urizar Azpitarte szerint a magyar bíró végig ura volt a találkozónak, és meg tudta fegyelmezni a játékosokat, de Leonardo Bonuccinak „akár piros lapot is adhatott volna”, amikor keményen megrúgta Iniesta térdét. A spanyolok összességében nyolcasra osztályozták Kassait.

Legfrissebb hírek

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
33 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
59 perce

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik