Euro 2012: hét orosz szurkolót kiutasítanak Lengyelországból

Vágólapra másolva!
2012.06.15. 21:29
Címkék
Sajtóhírek szerint az egyik, Varsóban dolgozó orosz diplomata megerősítette, hogy hét orosz szurkoló esetében elindították az eljárást a hatóságok, amelynek révén kiutasításra kerülhetnek az országból.

Mint ismert, a keddi mérkőzés előtt több száz lengyel futballhuligán megtámadott mintegy ötezer orosz szurkolót. Az összecsapásnak a rendőrség vetett véget, akárcsak a mérkőzés alatti újabb kilengéseknek, amikor a huligánok a szurkolói zónába próbáltak behatolni. A mérkőzés után már sikerült elejét venni az újabb verekedésnek.

Majdnem 200 embert állítottak elő az események miatt. Az orosz drukkerek nemcsak erőszakos cselekedetükkel haragították magukra az európai szövetséget, hanem azzal is, hogy pirotechnikai eszközöket használtak, valamint „Orosz Birodalom" feliratú transzparensekkel jelentek meg, ami az UEFA szerint provokációként hathat a volt keleti blokk országaiban, így a lengyeleknél is.

Az UEFA az orosz szurkolók rendbontása miatt 120 ezer eurós pénzbüntetéssel, valamint a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőire érvényes pontlevonással sújtotta az orosz szövetséget, igaz, az utóbbi tételt felfüggesztette a következő Eb-selejtezősorozat végéig. Az oroszok jelezték, fellebbeznek az ítélet ellen.

Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
7 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
7 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
9 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
10 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
12 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
19 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
28 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
55 perce
Ezek is érdekelhetik