Euro 2012: fellebbeznek az oroszok a büntetés ellen

Vágólapra másolva!
2012.06.13. 23:28
Címkék
Szergej Furszenko, az Orosz Labdarúgó-szövetség elnöke szerdán elmondta, fellebbeznek az UEFA által rájuk kirótt büntetés ellen.

 

Az UEFA az orosz szurkolók rendbontása miatt 120 ezer eurós pénzbüntetéssel, valamint a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőire érvényes pontlevonással sújtotta az orosz szövetséget, igaz, az utóbbi tételt felfüggesztette a következő Eb-selejtezősorozat végéig.

„Fellebbezést nyújtunk be az UEFA által ránk kirótt, felfüggesztett hatpontos büntetés ellen” – idézi a RIA Novosztyi hírügynökség Szergej Furszenkót.

Az orosz válogatottal Lengyelországban tartózkodó elöljáró a fellebbezési szándékuk bejelentése mellett elismerte, hogy megérdemlik a büntetést, amit azért kaptak, mert szurkolóik négy rendezőt megvertek a csehek elleni mérkőzésük előtt.

„Az embernek embernek kell maradnia, minden körülmény között” – mondta ezzel kapcsolatban Furszenko.

Az orosz drukkerek nemcsak erőszakos cselekedetükkel haragították magukra az európai szövetséget, hanem azzal is, hogy pirotechnikai eszközöket használtak, valamint „Orosz Birodalom” feliratú transzparensekkel jelentek meg, ami az UEFA szerint provokációként hathat a volt keleti blokk országaiban, így a lengyeleknél is.

„Nagyon idegesítő, ha a csapatnak kell bűnhődnie a szurkolói nem megfelelő viselkedése miatt” – tette hozzá az orosz futballszövetség első embere.

Legfrissebb hírek

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
16 perce

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
19 perce

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
58 perce

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
1 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
2 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
2 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik