Euro 2012: Benzema háta bánta a repülőutat, már hat hiányzó

Vágólapra másolva!
2012.06.08. 09:12
Címkék
Igencsak foghíjas létszámban zajlott az Európa-bajnokságra hangoló francia labdarúgó-válogatott beltéri műfüves edzése a donecki Kirsa-edzőkomplexumban, hiszen hatan is távol maradtak sérülések miatt.

A hiányzók között volt a Real Madrid támadója, Karim Benzema is, aki az észtek elleni keddi mérkőzésen két góljával és egy előkészítésével tevékeny szerepet vállalt a 3–0-s francia siker során.

Benzema a hátát fájlalja, miután kényelmetlen volt az ülőhelye (vagy csak ő ült rosszul) a Párizsból induló repülőúton, mellette Steve Mandanda (lábujj), Blaise Matuidi (térd) és Yann M’Vila (boka) csatlakozott a már korábban partvonalon kívül rekedtekhez (Patrice Evra, Alou Diarra).

Közülük várhatóan csak M’Vila és Matuidi játéka lesz kérdéses június 11-én, az Anglia elleni Európa-bajnoki találkozón, de ha hozzávesszük azt is, hogy a felkészülés során Loic Rémy, Bacary Sagna és Younes Kaboul is kivált sérülések miatt, elmondható, igencsak rájár a rúd a franciákra. Karim Benzema is, aki az észtek elleni keddi mérkőzésen két góljával és egy előkészítésével tevékeny szerepet vállalt a 3–0-s francia siker során.

Benzema a hátát fájlalja, miután kényelmetlen volt az ülőhelye (vagy csak ő ült rosszul) a Párizsból induló repülőúton, mellette Steve Mandanda (lábujj), Blaise Matuidi (térd) és Yann M’Vila (boka) csatlakozott a már korábban partvonalon kívül rekedtekhez (Patrice Evra, Alou Diarra).

Közülük várhatóan csak M’Vila és Matuidi játéka lesz kérdéses június 11-én, az Anglia elleni Európa-bajnoki találkozón, de ha hozzávesszük azt is, hogy a felkészülés során Loic Rémy, Bacary Sagna és Younes Kaboul is kivált sérülések miatt, elmondható, igencsak rájár a rúd a franciákra.

A nap eseményeit itt követheti élőben nyomon!

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
3 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
3 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik