Euro 2012: Anglia még kicsit az én csapatom is - Capello

Vágólapra másolva!
2012.06.13. 10:21
Címkék
Fabio Capello nem tudja semleges szemmel figyelni az angol válogatott Európa-bajnoki szereplését, a Franciaország elleni csoportmérkőzésen is elérzékenyült. A szövetségi kapitányi tisztségről februárban lemondó olasz szakembernek hiányzik a kispad és a kihívás.

„Amikor az angol válogatott kifutott a gyepre Franciaország ellen, elérzékenyültem, hiszen ez az én csapatom is egyben – mondta Capello a Daily Mailnek. – Nehéz tévén nézni a fiúkat, ott akarsz lenni a kispadon, hogy személyesen átélhesd a történteket.”

Capello azt követően mondott le az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, hogy februárban a szövetség vezetősége a megkérdezése nélkül megfosztotta a csapatkapitányi karszalagtól John Terryt, aki ellen eljárás indult, mert azzal vádolták, hogy rasszista megjegyzést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers védőjére.

„Hiányzik az angol csapat és a kihívás, amit az irányítása jelent. Azért vállaltam el a feladatot, hogy hosszú idő után én vezessem nagy sikerre a csapatot, hogy örömet szerezzek az országnak. Tudom, hogy Roy Hodgson is ezért lett kapitány – folytatta Capello. – A franciák elleni meccsen fontos pontot szerzett a csapat, nagyon jól védekezett, és Joe Hart fantasztikus védéseket mutatott be. Steven Gerrard továbbra is veszélyes, John Terry pedig remekül irányítja a védelmet. Nagyon szurkolok nekik, hogy továbbjussanak, hiszen ez részben még az én munkám gyümölcse. Azt akarom, hogy nyerjenek.”

Legfrissebb hírek

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
1 perce

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
32 perce

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
37 perce

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
1 órája

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
1 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
1 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
1 órája

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
2 órája
Ezek is érdekelhetik