A spanyolok megszenvedtek Camacho csapatával

Vágólapra másolva!
2012.06.03. 23:58
null
Andrés Iniesta (jobbra) felpörgette a spanyolok játékát (Fotó: Reuters)
Címkék
A jövő héten kezdődő Európa-bajnokságra címvédőként utazó spanyol labdarúgó-válogatott a kontinenstornát megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén 1–0-ra nyert Kína ellen Sevillában. A találkozó egyetlen gólját David Silva szerezte a 84. percben.

Sokan valószínűleg azt gondolták – talán saját maguk is –, hogy a spanyolok egy önbizalom-növelő, gólzáporos győzelemmel zárják felkészülési mérkőzéseik sorát, ám a kínaiaknak eszük ágában sem volt eljátszani az áldozati nyúl szerepét. Többek között Gerard Piqué, Andrés Iniesta, Fernando Torres és Fernando Llorente is csak a kispadon kezdett, ám a hazaiak így is bombaerős csapattal vetették bele magukat a küzdelembe.

A várakozásoknak megfelelően a vb- és Eb-címvédő birtokolta (sokkal) többet a labdát, a vendégek viszont egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet. Sőt a gólhoz egyértelműen ők álltak közelebb az első félidőben! A 8. percben Xabi Alonso bizonytalankodását kihasználva Cseng Cse ugrott ki egyedül, már Iker Casillas mellett is elhúzta a labdát, ám lövés helyett még csinált egy cselt, ezután pedig az oldalhálóba lőtt.

A korábbi spanyol kapitány, José Antonio Camacho által irányított ázsiai válogatott – amely már elvérzett a 2014-es világbajnokság selejtezői során, miután Irak és Jordánia is megelőzte csoportjában a 3. körben – viszonylag könnyen szűrte meg a spanyol támadásokat, és erejéből néhány veszélyes kontrára is futotta. Egy ilyen során az első félóra végén ismét Cseng Cse vehette volna be Casillas kapuját, de a kínaiak csapatkapitánya a madridi kapus lábába lőtt.

A szünetben Vicente del Bosque mezőnyben hármat is cserélt (Casillas helyére pedig Víctor Valdést küldte be), és az Iniesta, Navas, Torres trióval a hazaiak tovább növelték a nyomást, ami immár nagy helyzetekben is megmutatkozott. Iniesta és Álvaro Arbeloa is eltalálta a kapufát, a Barcelona klasszisát pedig több ízben is a remek napot kifogó kínai kapus, Ceng Cseng akadályozta meg a gólszerzésben.

Iniesta végül, ha nem is gólszerzőként, de főszerepet vállalt a spanyol győzelemben, hiszen a 84. percben ő tört be a vendégek tizenhatosára, majd hozta kihagyhatatlan helyzetbe David Silvát, aki közelről megszerezte a találkozó egyetlen gólját.

A kínaiak az első félidőben mutatott játékukért dicséretet megérdemelnek, a második játékrészben viszont a védekezés felőrölte minden erejüket, és csak egy szabadrúgással tudtak munkát adni Víctor Valdésnek.

LABDARÚGÁS, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SPANYOLORSZÁG–KÍNA 1–0 (0–0)
Sevilla. Estadio Olímpico de Sevilla. V: Nijhuis (holland)
Spanyolország: Casillas (Víctor Valdés, a szünetben) – Arbeloa, Raúl Albiol, Sergio Ramos (Piqué, 56.), Alba – Xavi (Navas, a szünetben), Busquets (Iniesta, a szünetben), X. Alonso – Cazorla (Mata, 68.), Negredo (Fernando Torres, a szünetben), D. Silva. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque.
Kína: Ceng Cseng – Szun Hsziang, Feng Hsziao-ting, Csao Peng, Csang Lin-peng – Jü Haj (Cseng Cseng, 74.), Cseng Cse (Liu Csien, 65.), Csao Hszü-zsi (Lü Peng, 70.), Csin Seng, Hao Csün-min (Csin Csing-tao, 60.) – Kao Lin (Jü Ta-pao, 86.). Szövetségi kapitány: José Antonio Camacho
G: D. Silva (84.)
SPANYOLORSZÁG–KÍNA 1–0


Legfrissebb hírek

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
18 perce

Varga kettőt lőtt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
23 perce

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
27 perce

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
33 perce

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
45 perce

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
51 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik