Euro 2012: A finnek megfoghatják a svédeket - Csank

Vágólapra másolva!
2011.10.07. 12:30
Címkék
„Kellemes meglepetést szerezhetnek a finnek a svéd válogatott elleni ma esti labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn, életben tartva ezzel a magyar továbbjutási reményeket” – vélekedett egyhangúan a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Csank János volt szövetségi kapitány, aki csapatával 1997-ben a finneket megelőzve lett második a vb-selejtezőcsoportjában, illetve Orosz Ferenc korábbi válogatott játékos, aki 1996-ban győztes gólt lőtt a finnek ellen Budapesten.

Csank János szerint a finnek által is játszott északi stílusban benne van, hogy számukra tét nélküli meccsen is sportszerűen és sportemberként viselkednek. Orosz Ferenc pedig azt mondta, a finn–svéd egy olyan rangadó, mint magyar szinten egy Fradi–Újpest meccs, a finnek ezért mindent meg fognak tenni ma este, hogy visszavágjanak az idegenben elszenvedett 5–0-s vereségért.

„A mai finn válogatott erősebb, mint az egy évvel ezelőtti volt, amelyet idegenben is legyőzött a magyar csapat” – jelentette ki Csank János, hozzátéve, hogy ha a svédeknél ezúttal is hiányoznak majd az egyéni villanások, akkor a finnek kivédekezhetik ellenük az egész meccset.

Orosz Ferenc azt mondta, Budapesten azért tűnhettek enerváltnak a svédek, mert a magyarok nem hagyták kibontakozni őket. „Az, hogy a finnek ellen is ilyenek lesznek-e, valószínűleg a finnektől függ, akik ha jó napot fognak ki és akkora öntudattal lépnek pályára, mint ígérik, akkor Ibrahimoviccsal együtt is megfoghatják a svédeket” – mondta a Honvéddal, az MTK-val és a Dunaferr-rel is magyar bajnokságot nyerő egykori csatár.

A jövő keddi magyar–finn találkozóról a volt szövetségi kapitány azt mondta: ha azt a kreatív és taktikus játékot játssza a magyar csapat, amellyel a svédeket is meglepte egy hónapja, most is szép eredményt érhet el. Szerinte a mostani magyar válogatottban sok olyan futballista van, aki „az északi stílusú játékosokat be tudja forgatni”, ez már a svédek ellen is kiderült. „Ha valódi tétje lesz még annak a meccsnek, az teher lehet a labdarúgóknak, de szerintem ezt el tudják viselni” – mondta a Váccal és a Ferencvárossal is magyar bajnokságot nyerő edző. Mindkét szakember egyetértett abban, hogy a finneket kedden a mai finn–svéd mérkőzés eredményétől függetlenül le kell majd győzni.

A finn–svéd meccset a Digi Sport 18.05-től élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
6 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
6 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
7 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
7 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
8 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik