Euro 2012: a szerb szövetség kulturált viselkedést kér szurkolóitól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.29. 16:31
Címkék
A Szerb Labdarúgó-szövetség „a lehető legjobb viselkedésre" szólította fel a válogatott szurkolóit az október 7-i, Olaszország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

„Az európai szövetség biztonsági szempontból a legnagyobb kockázati szintű összecsapásnak minősítette a találkozót, így nyomatékosan kérjük, hogy minden stadionban helyet foglaló drukker a sportszerűség szabályai szerint viselkedjen" – mondta Alekszandar Boskovics, a szerb szövetség szóvivője.

Kifejtette, a hazai drukkereknek minden olyan szituációt kerülniük kell, amely balhét okozhat, mert rendbontás esetén a csapat is súlyos büntetésre számíthat.

„Meg kell mutatnunk Európának és az UEFA képviselőinek, hogy szurkolóink nem a rendbontásért járnak ki a meccsre, hanem hogy azt élvezzék" – mondta Boskovic.

Tavaly októberben az olaszok elleni, Genovában rendezett Eb-selejtező hat perc játék után félbeszakadt a vendégdrukkerek miatt, s a találkozó három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a hazaiak kapták az UEFA döntése nyomán. A botrány miatt a szerbek következő hazai összecsapásukat zárt kapuk mögött voltak kénytelenek megrendezni.

A SZERB KERET
Kapusok: Bojan Jorgacevics (Ghent), Damir Kahriman (Tavriya Simferopol), Bojan Saranov (Maccabi Haifa).
Védők: Branislav Ivanovics (Chelsea), Nenad Tomovics (Lecce), Neven Subotics (Borussia Dortmund), Nemanja Vidics (Manchester United), Milan Bisevac (Paris St. Germain), Marko Simics (BATE Borisov), Milan Vilotics (Red Star Belgrade), Slobodan Rajkovics (Hamburg SV), Alekszandar Kolarov (Manchester City), Dusko Tosics (Betis).
Középpályások: Dejan Sztankovic (Inter Milan), Zdravko Kuzmanovics (Vfb Stuttgart), Radosav Petrovics (Blackburn Rovers), Ljubomir Fejsa (Olympiakos Piraeus), Milos Ninkovics (Dynamo Kiev), Luka Milivojevics (Rad Belgrade), Milos Krasics (Juventus), Nemanja Tomics (Partizan Belgrade), Zoran Tosics (CSKA Moscow), Adem Ljajics (Fiorentina), Milan Jovanovics (Anderlecht).
Támadók: Marko Pantelic (Olympiakos Piraeus), Nikola Zigics (Birmingham), Dragan Mrdja (Sion).

 

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
13 perce

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
21 perce

Djokovics nehéz mérkőzésen jutott tovább, 16. alkalommal lesz ott a wimbledoni negyeddöntőben

Tenisz
29 perce

Egyedülálló mestermű – Claudio Ranieri-sorozat, 3. rész

Képes Sport
48 perce

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
55 perce

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
1 órája

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
1 órája

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik