Hollandia: eldőlt, hogy Robben nem lép pályára a mieink ellen

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 09:13
null
Eldőlt, hogy Robben nem lép pályára a mieink ellen (Fotó: Action Images)
Bár tegnap este meg egyes holland források arról írtak, hogy Arjen Robben elutazhat Budapestre a holland labdarúgó-válogatottal a Magyarország elleni pénteki Eb-selejtezőre, most biztossá vált, hogy a Bayern München futballistája nem lép pályára a mieink ellen – adta hírül a Holland Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

Robbent a Bayern Freiburg elleni tegnapi bajnokiján kellett lecserélni, mivel fájt a combhajlító izma, és a játékos jelezte Bert van Marwijk szövetségi kapitánynak, hogy elővigyázatosságból kihagyja a magyarok elleni mindkét találkozót. A szélső a Bundesliga hajrájában szeretné segíteni a klubcsapatát.

Mint ismert, Robben a dél-afrikai világbajnokságon annak ellenére játszott, hogy nem volt teljesen egészséges, majd emiatt fél évre kidőlt a sorból, amiért feszültség alakult ki a Bayern München és a Holland Labdarúgó-szövetség között.

Van Marwijk a mai nap folyamán dönt róla, hogy behívjon-e valakit Robben helyére, és ha igen, akkor ki helyettesítse a sérült játékost.

Mint korábban beszámoltunk róla, kapusposzton már meggyűlt a baja a hollandoknak a keret összeállításakor, ugyanis Maarten Stekelenburg hosszú pihenőre kényszerül, így az ötszörös válogatott, az oranjéban tétmeccsen csupán egyszer védő Michel Vorm lesz az első számú kapus.

 

A HOLLAND VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Sander Boschker (Twente), Jelle ten Rouwelaar (NAC Breda), Michel Vorm (Utrecht)
Hátvédek: Khalid Boulahrouz (VfB Stuttgart), Urby Emanuelson (AC Milan), John Heitinga (Everton), Joris Mathijsen (Hamburger SV), Erik Pieters (PSV), Ron Vlaar (Feyenoord), Gregory van der Wiel (Ajax)
Középpályások: Ibrahim Afellay (FC Barcelona), Mark van Bommel (AC Milan), Theo Janssen (Twente), Nigel de Jong (Manchester City), Hedwiges Maduro (Valencia), Wesley Sneijder (Internazionale), Kevin Strootman (Utrecht), Rafael van der Vaart (Tottenham Hotspur)
Csatárok: Eljero Elia (Hamburger SV), Klaas-Jan Huntelaar (Schalke 04), Dirk Kuyt (Liverpool), Robin van Persie (Arsenal)
A MÁRCIUSI PROGRAM
2011. 03. 25. Magyarország–Hollandia
2011. 03. 29. Hollandia–Magyarország
2011. 03. 29. Svédország–Moldova
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
MGyDVL-KGkP
1. Hollandia4 412– 2+1012
2. MAGYARORSZÁG4 3112– 4 +89
3. Svédország3 21 9– 4 +56
4. Moldova4 22 5– 3 +26
5. Finnország4
1
310– 6 +43
6. San Marino5 5
0–29–29
0

 

 

 

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik