Portugáliában nehezen nyelik le a Ciprustól kapott négyest

Vágólapra másolva!
2010.09.04. 15:12
null
Ricardo Carvalho (balra) és Eduardo nem volt a helyzet magaslatán a Ciprus elleni meccsen (Fotó: Action Images)
Címkék
A portugál labdarúgó-válogatott tegnap hatalmas meglepetésre 4–4-re végeztek Ciprussal. A hazaiak a vereséggel felérő döntetlen után értetlenül állnak a csapat védekezésének szétesése előtt. Az együttest irányító Agostinho Oliveira elmondta, a szerkezettel nem volt probléma, létszámban megvoltak, mégis nagyon könnyen hatoltak át védelmükön a vendégek. A szakember ugyanakkor hozzátette, támadó középpályásaik kimagasló teljesítményt nyújtottak. 

„Be kell ismernem, a védelemben nagy hiányosságaink voltak. Nem könnyű megmagyarázni ennek az okát, mert stabil szerkezettel álltunk fel, a belső hátvédek előtt is játszott még két védekező emberünk, ezért nagyon nehezen nyelem le ezt az eredményt" – nyilatkozta a Ciprus elleni 4–4-es hazai döntetlen után Agostinho Oliveira, a portugál válogatottat Carlos Queiroz eltiltása alatt dirigáló szakember, de aligha ő az egyetlen Portugáliában, aki ezt gondolja a tegnapi mérkőzés után.

A ciprusiak bebizonyították, hogy jó képességű csapatot alkotnak, és van egy veszélyes balszárnyuk, amely rendkívül gyors kontrákra képes. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy nagyon sok támadást tudtunk vezetni, meg is voltak a helyzeteink, ám sokat elpuskáztunk. Egynéhány lehetőség hihetetlen módon maradt ki, és persze olykor a kapusuk is bravúrral védett. Legalább harmincszor eljutottunk a ciprusi kapuig, ez volt az egyik legjobb teljesítmény, amit a támadó középpályásainktól valaha láttam" – fogalmazott a szakember.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

 

A találkozót követően természetesen a játékosok is csalódottan értékeltek, de elismerték, hogy nagyon sokat hibáztak.

„A világbajnokságon jók voltunk hátul, ezúttal azonban szétesett a védekezésünk. Tanulni kell a hibáinkból, és a következő meccsen Norvégiában győznünk kell, a hazai pontvesztés után nincs más lehetőségünk" – fogalmazott Eduardo kapus, aki a legnagyobb hibáját a negyedik ciprusi gólnál követte el, amikor odaütötte a labdát az érkező Avraam elé.

Az átjáróházzá váló portugál védelem egyik oszlopa, Ricardo Carvalho sem próbálta szépíteni a bizonyítványt.

„Rosszul kezdtünk, és a ciprusiak góljainál minden létező hibát elkövettünk. Nem működtünk csapatként, hibát hibára halmoztunk. Nem tudtuk tartani a védelmi vonalainkat, sokkal összetettebb védekezésre lesz szükségünk a jövőben" – nyilatkozta a Real Madrid futballistája.

EMLÉKEZTETŐ: LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 
H-CSOPORT
PORTUGÁLIA–CIPRUS 4–4 (2–2)
Guimaraes. V: Clattenburg (brit)
PORTUGÁLIA: Eduardo – Miguel, Bruno Alves, Ricardo Carvalho, Fábio Coentrao – Manuel Fernandes (Moutinho, 79.), Raul Meireles, Danny (Liédson, 61.) – Nani, Hugo Almeida (Djaló, 84.), Ricardo Quaresma. Szövetségi edző: Agostinho Vieira De Oliveira
CIPRUS: Giorgallidesz – Elija (Purszaitidesz, 66.), Dobrasinovics, Merkisz, Avraam – Makridisz, Szaciasz, Haralambusz – Haralambidesz (Nikolau, 76.) Konsztantinu, Aloneftisz (Okkasz, 56.). Szövetségi kapitány: Angelosz Anasztasziadisz
G: Hugo Almeida (8.), Raul Meireles (29.), Danny (50.), Manuel Fernandes (60.) ill. Aloneftis (3.), Konsztantinu (11.), Okkasz (57.), Avraam (89.)

 

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 perce

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 perce

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
3 perce

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
28 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
56 perce

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik