Ibra kimerült, kulcsszerepe lesz a svéd szélsőknek

Vágólapra másolva!
2010.08.31. 21:18
null
Ibrahimovic láthatóan jókedvűen edzett a svéd csapattal (Fotó: Reuters)
Megérkezett a magyarok ellen készülő svéd labdarúgó-válogatott edzőtáborába Zlatan Ibrahimovic, aki a szövetségi kapitány, Erik Hamrén szerint „fáradt és kimerült" átigazolása után. A csatárklasszist Milan-zászlókkal fogadták a szurkolók a Söderstadionban.

„Ő kérte, hogy együtt edzhessen a csapattal, de kemény orvosi vizsgálatokon esett át, és láthatóan fáradt és kimerült. Zsúfolt napjai voltak" – nyilatkozta Hamrén, aki négyszemközti megbeszélést folytatott Ibrahimoviccsal.

„A részletekbe nem mennék bele, de a Milan–Lecce meccsen is látszott, hogy boldog, mivel rendeződött az átigazolása. Ez még jól jöhet."

A svédek Erik Hamrén elmondása szerint az első sípszótól kezdve támadni akarnak, és fel sem merül bennük, hogy nem szerzik meg a három pontot Egervári Sándor csapata ellen. A svéd szakmai stáb kedden elsősorban a csapat jobb oldali támadójátékával foglalkozott, elképzelhető, hogy a Birmingham jobbszélsője, Sebastian Larsson visszalép a védősorba, Ibrahimovic jobb oldaláról pedig az általában ékként bevetett Marcus Berg indul pénteken. Ibrahimovic lesz valószínűleg az egyetlen előretolt csatár.

„Mindenképpen meg kell ragadnunk a kezdeményezést és otthon kell tartanunk a pontokat" – mondta Hamrén, aki elmondta, kulcsszerepet szán a magyar válogatott ellen a szélsőknek és a szélső védőknek. A kapitány elődjénél, Lars Lagerbäcknél támadóbb játékot ígér – a Rasundában elválik, mit látunk ebből...

A SVÉD KERET
Kapusok
Andreas Isaksson (PSV)
Johan Wiland (FC Köbenhavn)
Védők
Mikael Lustig (Rosenborg)
Oscar Wendt (FC Köbenhavn)
Behrang Safari (FC Basel)
Olof Mellberg (Olympiakosz)
Daniel Majstorovic (Celtic)
Andreas Granqvist (Groningen)
Középpályások
Anders Svensson (Elfsborg)
Pontus Wernbloom (AZ Alkmaar)
Kim Källström (Lyon)
Sebastian Larsson (Birmingham City)
Emir Bajrami (Twente)
Christian Wilhelmsson  (Al-Hilal)
Támadók
Johan Elmander (Bolton)
Tobias Hysén (Göteborg)
Ola Toivonen (PSV)  
Marcus Berg (PSV)
Zlatan Ibrahimovic (AC Milan)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
14 órája

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A Man. City sztárja: Képmutatás lett volna megtapsolni a Liverpoolt...

Angol labdarúgás
2025.08.15. 07:48

A Lyon felbontotta Matics szerződését, a Villa ajánlatot tett Asensióért – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.14. 20:27
Ezek is érdekelhetik