JÓ INDOK A KORÁN KELÉSRE. Az ausztrál keleti időzóna nyolc órával jár előrébb, mint a közép-európai idő, így az európai szurkolóknak egész hétvégén korán kellett kelniük, ha élőben akarták megtekinteni a melbourne-i versenyhétvége eseményeit. Bár a korán kelés nem mindig könnyű, ha F1-ről van szó, sokan jóval hamarabb kipattannak az ágyból, mintha csak munkába kellene menniük.


BALESET ÉS BÜNTETÉS A VISSZATÉRŐNEK. Koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia az első két fordulót Sebastian Vettelnek, aki számára így valójában Ausztráliában kezdődött meg a szezon. Csakhogy a négyszeres világbajnok bizonyára jobb kezdésben reménykedett, hiszen nem elég, hogy a pénteki edzéseken nem sok kört tudott teljesíteni, még meg is büntették őt, amiért az első szabadedzést követően robogóval visszatért a pályára, hogy szórakoztassa kicsit a helyi szurkolókat.


Vettel egyébként csak pénzbüntetést kapott, amiért jogosulatlanul, illetve olyan időpontban használta a robogót, amikor csupán a sportbírók tartózkodhatnak a pályán. Bár az 5000 eurós bírság nyilván nem jelent nagy kiadást a számára, Vettelben felvetődött a kérdés, hogy kihez kerül ez az összeg, valamint a hasonló büntetésekből befolyt pénz.

Nem a furcsa büntetés volt az egyetlen oka Vettelnek arra, hogy hamar elfelejtse a melbourne-i hétvégét, ugyanis technikai problémák mellett az autóját kétszer is összetörte a hétvégén. A négyszeres világbajnok a nagy baleset miatt majdnem lemaradt az időmérőről, majd a futamon miatta került elő egyszer a piros zászló, Mick Schumacher azonban rögtön a becsapódás után, a saját szemével akart megbizonyosodni arról, hogy a honfitársa nem sérült meg.



VERSTAPPEN KÉSZÜL A GRILLSZEZONRA. Az idény harmadik versenye is szörnyen végződött Max Verstappen számára, hiszen a bahreini szezonnyitó után a melbourne-i versenyt is fel kellett adni technikai meghibásodás miatt. Az 1-es számú Red Bull ráadásul kissé ki is gyulladt a futam 39. körében, pedig minden bizonnyal Verstappen sem az autója hátuljánál szeretett volna tüzet látni most, amikor egyre alkalmasabb az idő a szabadtéri sütögetéshez. A címvédő egyébként az újabb kiesésével immár 46 ponttal van lemaradva a világbajnoki pontversenyben Charles Leclerc-től.


A STATISZTIKA LECLERC MELLETT SZÓL. Ha az autósportban egy versenyző grand slammel nyer meg egy futamot, az azt jelenti, hogy a pole-ból indulva, a verseny összes körében az élen autózva ér célba az első helyen, valamint az ő nevéhez fűződik a leggyorsabb kör is. Ez tehát igen domináns módja a győzelemnek, s Leclerc-nek először sikerült így diadalmaskodnia a királykategóriában. Ez egyébként a Ferrari számára is az első grand slam volt 2010 óta, a statisztikák szerint pedig ha egy versenyző ekkora sikert ér el egy futamon, nagy eséllyel ő nyeri meg a világbajnoki címet a szezon végén – legalábbis a Formula–1-ben 2011 óta mindig így történt.

ALBON ÉRDEMELTE VOLNA MEG LECLERC ELISMERÉSÉT? A világbajnoki címért csatázó versenyzők sokszor elvonják a figyelmet a jóval hátrébb végző, ugyanakkor hatalmas versenyt teljesítő pilótákról. Így történt ez ezen a versenyen is, hiszen a legtöbben Verstappen kiesésével és Leclerc győzelmével voltak elfoglalva, miközben Alexander Albon nem mindennapi tettet vitt véghez a Williamsszel. A thaiföldi versenyzőt kizárták az időmérőről, a futamnak így az utolsó helyről vágott neki, és 57 kört teljesített ugyanazon a szett gumin. Ezzel a pontot érő tizedik helyen látta meg a kockás zászló, pedig a Williams messze nem tartozik idén sem a legversenyképesebb autók közé. A rajongók Albon helyett mégis – persze szintén megérdemelten – Leclerc-nek ítélték a „A nap versenyzője” címet.
 

AZ AUSZTRÁL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
  1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:27:46.548
  2. Sergio Pérez mexikói Red Bull 20.524 mp h.
  3. George Russell brit Mercedes 25.593 mp h.
  4. Lewis Hamilton brit Mercedes 28.543 mp h.
  5. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 53.303 mp h.
  6. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 53.737 mp h.
  7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:01.683 p h.
  8. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:08.439 p h.
  9. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:16.221 p h.
10. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:19.382 p h.
11. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:21.695 p h.
12. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:28.598 p h.
13. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
  KIESETT     MEGTETT KÖR
  Max Verstappen holland Red Bull-Honda 38
  Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 22
  Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1
 
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
  1. Charles Leclerc 2 3 3 3 71
  2. George Russell - 1 3 - 37
  3. Carlos Sainz Jr. - 2 2 - 33
  4. Sergio Pérez - 1 2 - 30
  5. Lewis Hamilton - 1 3 - 28
  6. Max Verstappen 1 1 1 - 25
  7. Esteban Ocon - - 3 - 20
  8. Lando Norris - - 2 - 16
  9. Kevin Magnussen - - 2 - 12
10. Valtteri Bottas - - 2 - 12
11. Daniel Ricciardo - - 1 -   8
12. Pierre Gasly - - 2 -   6
13. Cunoda Juki - - 1 -   4
14. Fernando Alonso - - 1 -   2
15. Csou Kuan-jü - - 1 -   1
16. Alexander Albon - - 1 -   1
KONSTRUKTŐRÖK
  1. Ferrari 104
  2. Mercedes   65
  3. Red Bull   55
  4. McLaren-Mercedes   24
  5. Alpine-Renault   22
  6. Alfa Romeo-Ferrari   13
  7. Haas-Ferrari   12
  8. AlphaTauri-Red Bull   10
  9. Williams-Mercedes     1
10. Aston Martin-Mercedes     0