A Marussiáról szerdán terjedt el a hír, miszerint befektetőkre talált, és kérte az ellene folyó csődeljárás február 19-i beszüntetését. A csapat befizette a 2015-ös szezon nevezési díját, a főhadiszállására visszahívták a dolgozókat.

A topcsapatok korábban megígérték, hogy a kis csapatok életben tartása érdekében engedményeket tesznek, de ahhoz, hogy a Marussia használhassa a tavalyi autóját, mindenkinek az igenje kellett volna. Csakhogy közben Bernie Ecclestone megígérte a többi kis csapatnak, hogy ha a Marussia és a Caterham nem indul el a következő szezonban, a Formula One managementtől nekik járó jutalmat szétosztja a talpon maradtak között.

Az előző szezon utolsó három versenyét kihagyó Marussiának új autó építésére már nincs ideje, így minden bizonnyal a felszereléseit március elején elárverező Caterhamhez hasonlóan hiányozni fog az idei rajtrácsról.

A csütörtöki F1-es ülés másik témája az autókra vonatkozó szabályok átalakítása volt. Abban maradtak a csapatok, hogy 2016 végéig maradnak a jelenlegi motorok, de arra van esély, hogy a következő szezonra az autókat és kerekeiket is szélesebbé teszik. Így nemcsak gyorsulnak, de „agresszívabbnak is tűnnek” majd.