F1: most Hamiltonon a sor, hogy felzárkózzon a mezőny végéről?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 16:51
null
Hamiltonnak szinte biztosan szüksége lesz egy új erőforrásra még az idén (Fotó: AFP)
Egy szabad hétvége után folytatódik a Formula–1-es világbajnokság 2021-es idénye, a helyszín Isztambul, ahol a 9. Török Nagydíjat rendezik meg. Noha Lewis Hamilton történelmi sikert aratott Szocsiban, és visszavette a vezetést az egyéni összetettben, a legnagyobb nyertes mégis a fő rivális, Max Verstappen volt, aki a mezőny végéről rajtolva másodikként futott be. A holland kármentése tehát nem is alakulhatott volna jobban, és akár már most hét végén visszaállhat az élre, főleg akkor, ha a Mercedes valóban meglépi a motorcserét a hétszeres világbajnoknál is. 

 

Lewis Hamilton hiába aratott történelmi sikert Oroszországban, s vette vissza a vezetést az egyéni összetettben, a szocsi hétvége legnagyobb nyertese kétségkívül Max Verstappen volt. A holland pilóta a monzai balesete miatt kapott rajtbüntetését először a motorcseréje tette „semmisé”, majd a versenyen a Mercedes hiába várta, hogy Valtteri Bottas megállítsa, vagy legalább valamelyest lelassítsa a felzárkózását, a finn szinte nem is védekezett ellene, és tálcán nyújtotta át a pozíciót neki.

9. TÖRÖK NAGYDÍJ
OKTÓBER 8., PÉNTEK
1. szabadedzés: 10.30–11.30
2. szabadedzés: 14.00–15.00
OKTÓBER 9., SZOMBAT
3. szabadedzés: 11.00–12.00
Időmérő: 14.00–15.00
OKTÓBER 10., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 309.396 km) rajtja: 14.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 24., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
November 7., 20.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 14., 18.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo

A hajrában megérkező, majd egyre nagyobb intenzitással lezúduló csapadék aztán helyzetbe hozta, s ahelyett, hogy Fernando Alonso mögött a hetedik helyen látta volna meg a kockás zászlót, Hamilton mögött találta magát a második pozícióban. A holland lemaradása így mindösszesen két pont úgy, hogy a fennmaradó hét verseny közül a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint legalább három nekik fekszik jobban, és ami még fontosabb: úgy, hogy Hamilton nagy valószínűség szerint egy alkalommal a rajtrács végéről lesz kénytelen elrugaszkodni motorcsere miatt.

A labda tehát az „ezüstnyilak” térfelén pattog, s Toto Wolffékra minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedik: nem engedhetik meg maguknak, hogy a versenyen füstöljön el az erőforrás, de azt sem, hogy jócskán visszavegyenek a csere elkerülése érdekében, így a legforróbb témát jelenleg az szolgáltatja, hol lenne érdemes bevállalniuk a hátrasorolást.

Az Auto Motor und Sportnak névtelenül nyilatkozó Mercedes-mérnök elmondása alapján nincs kizárva, hogy már most hétvégén megtörténik a csere, igaz, ez csak abban az esetben valósulna meg, ha nem a várakozások szerint alakul Hamilton szombati időmérője. Máskülönben az „ezüstnyilak” olyan helyszínt néznek ki, ahol különösképpen erősnek vagy gyengének ígérkeznek a Red Bullhoz képest, illetve ahol esőre van kilátás.

A Mercedes helyzetét ráadásul értesülések szerint az is nehezíti, hogy minél tovább húzná a cserét annak érdekében, hogy kiküszöbölje az idén tapasztalt problémákat még a 2022-es motorbefagyasztás előtt, és ne kelljen amiatt aggódnia, hogy az új hajtáslánc esetleg felmondja a szolgálatot Hamilton alatt.

A britnek egyébként jelenleg két erőforrása van körforgásban, az egyiket Azerbajdzsán, a másikat Belgium óta használja, míg az idei első motorját a zandvoorti második szabadedzésen vesztette el. Abban nagyjából 5000 kilométer volt, míg a mostaniakba az év végéig körülbelül 4000 kilométer kerülne, ha a csapat nem vállal be pluszcserét.

Noha ez papíron teljesíthető is lenne, árulkodó, hogy a partnercsapatoknál több probléma ütötte már fel a fejét az erőforrásoknál, s hogy valamennyien úgy számolnak, mindenképpen szükségük lesz a negyedik hajtásláncra.

Wolff szerint különböző gondokról van szó, és nem igazán volt minta a hibák között, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko viszont úgy értesült, a kardántengely vagy a szelepek jelentik a gyenge pontot a riválisnál, illetve az is aggasztja őt, hogy a motorja nagy futásmennyiségnél a megszokottnál többet veszít a teljesítményéből.

Ez utóbbi ugyancsak azt a feltételezést erősíti, hogy a Mercedes kénytelen lesz bevállalni a büntetést, amibe Marko szerint a szoros bajnoki csata hajszolja a riválist. Az osztrák úgy érzi, a németek azért tapasztaltak több problémát, mert már nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy néhány kör megtétele után letekerjék a motort, helyette gyakrabban, és tovább kell magas fokozatban menniük.

Hogy hol lenne ideális bevetni az új erőforrást? Nos, a Mercedes úgy számol, Mexikóban és Interlagosban egyértelműen a Red Bull lesz előnyben, utóbbi helyszínen ráadásul sprintkvalifikációs lebonyolítás lesz, vagyis Hamiltonnak akár esélye nyílhatna pár pontot hazavinni már szombaton, mielőtt vasárnap a mezőny végére sorolják vissza, arról nem is beszélve, hogy Brazíliában némi csapadékra is számítani lehet.

Ugyanakkor, az eső most hétvégén is meglepetést okozhat, így könnyen adódhat olyan szcenárió, hogy a Mercedes a büntetés mellett dönt már Törökországban.

A LEGNAGYOBB KÉRDÉSEK

A Mercedes és a Red Bull mögött továbbra is nagy csatában van egymással a konstruktőri harmadik helyért a McLaren és a Ferrari, s noha kettejük közül pillanatnyilag az előbbi áll a képzeletbeli dobogó alján 17 és fél pontos előnnyel, a jelenlegi formát, valamint a várható esetleges büntetéseket tekintve könnyen fordulhat a kocka, miközben végig szoros csatára van kilátás a folytatásban.

Ami a wokingiakat illeti, nem sok választotta el a csapatot attól, hogy Olaszország után Oroszországban is győzelmet arasson, hiszen Lando Norris pályafutása első pole pozíciója után a verseny nagy részében vezetett, s csak a végjátékban megérkező eső állította meg attól, hogy elsőként szelje át a célvonalat.

Norrisék rossz döntése miatt azonban nagy siker helyett nagy bukás lett a vége, s a fiatal britnek meg kellett elégednie a hetedik hellyel, míg a csapattárs, Daniel Ricciardo negyedikként szelte át a célvonalat. A formát tekintve tehát jelenleg minden adva van, hogy a wokingiak 2020 után 2021-ben is harmadikként zárjanak, ám a Ferrari által az előző, valamint a mostani hétvégén bevállalt motorbüntetés némileg a maranellóiakat hozhatja helyzeti előnybe.

A Scuderia ugyanis Oroszországban Leclerc autójában vetette be először a továbbfejlesztett erőforrását, amellyel részben már a 2022-es nagy szabályváltoztatásokra készülnek. Az első tapasztalatok pedig meglehetősen biztatóak voltak: a monacói a mezőny végéről indulva szinte azonnal a tizenkettedik helyig verekedte előre magát, majd harmadikként is haladt, mielőtt rossz taktikát választott volna a csapattal, ami súlyos pozícióvesztéssel járt.

A csapattárs eközben a régi motorral remekelt: Sainz már az első körben átvette a vezetést, amit egy ideig tartani is tudott, majd harmadik helyen futott célba. Ezt alapul véve Leclerc most hétvégén még versenyképesebb lehet, míg ezúttal a spanyolnak kell az utolsó helyekről felkapaszkodnia, hiszen Isztambulban már ő is megkapja a frissítést.

Ha a motor valóban nagy előrelépést jelent – és ez Törökországban viszonylag hamar ki fog derülni –, míg a wokingiaknak a várakozásoknak megfelelően ugyancsak be kell vetniük a negyedik erőforrást, a Ferrari könnyen visszazárkózhat az ellenfélre, és akár előzhet, amit követően a McLarenen lenne a sor, hogy fordítson.

MI VÁRHATÓ A TÖRÖK NAGYDÍJON?

Isztambul tavaly nagyszerű futammal tért vissza a versenynaptárba, s habár az idén több alkalommal is törölték a koronavírus-járvány aktuális helyzete miatt, a vezetőség végül talált neki helyet a kieső Japán Nagydíj időpontjában. Ami a tavalyi nagydíjat illeti, a csúszós aszfalt eléggé megnehezítette a mezőny dolgát, ez jócskán felborította az esélyeket.

SZELES, VÁLTOZÉKONY IDŐRE VAN KILÁTÁS
Pénteken eleinte napos időre van kilátás, a hőmérséklet 22 Celsius-fok körül fog alakulni, délutánra azonban felerősödik a szél, amely a 45 km/órás sebességet is elérheti. Estére beborul, és szombatra virradóra megérkezik a csapadék is. A harmadik szabadedzés szinte biztosan vizes körülmények között fog lezajlani, az időmérő kezdetére azonban nincs kizárva, hogy eláll az eső, így felszáradó pályán csaphat össze a mezőny. A higanyszálak azon a napon 21 Celsius-fok körül mozognak majd, mint ahogyan vasárnap is. Noha nagy csapadékra nem kell számítani, zivatarok kialakulhatnak, s jelen állás szerint 40 százalék a valószínűsége annak, hogy leszakad az ég a verseny ideje alatt.

A pole pozíciót pályafutása során először Lance Stroll szerezte meg, aki aztán a másnapi esőben elinduló versenyen is sokáig őrizte az első helyet, míg őt az akkori csapattárs, Sergio Pérez követte. A felszáradó pályán aztán életre kelt a Mercedes, és onnantól Hamilton megállíthatatlanul száguldott a győzelem felé, amely egyben a hetedik világbajnoki címét jelentette.

A brit mellett Pérez, valamint a Leclerc-t az utolsó körben maga mögé utasító Vettel állhatott fel még a dobogóra, az első ötös sorát Sainz egészítette ki, míg Verstappen hatodikként látta meg a kockás zászlót.

Ami azonban a jelenlegi formát illeti, a holland jó eséllyel pályázhat az első helyre is, amit jól mutat, hogy az elmúlt kilenc nagydíjból hétnek ő vághatott neki az élről, míg összességében nyolc pole pozíció áll már a neve mellett. Fő riválisa, Hamilton ezzel szemben mindössze három alkalommal szerzett rajtelsőséget, legutóbb a Magyar GP-n, még a nyári szünet előtt.

Rajtuk kívül Leclerc (Monaco, Azerbajdzsán) kétszer, míg Bottas (Portugália), valamint Norris (Oroszország) fejenként egy-egy ízben indulhatott az élről az idei versenyeken.

Ami az időmérőt illeti, száraz pályán nagy valószínűség szerint a Red Bull és a Mercedes versenyzői szállhatnak harcba egymással a pole pozícióért, azt azonban egyelőre nehéz megmondani, hogy a két csapat miként fog teljesíteni az idén várhatóan kevésbé csúszós aszfaltcsíkon.

A verseny időpontja ugyanis majd' egy hónappal korábbra esik, kezelték a pálya felületét, melegebb idő várható, és a Pirelli is eggyel lágyabb, vagyis valamivel jobban tapadó gumikat hozott, mint egy évvel ezelőtt.

A legfrissebb időjárás-előrejelzéseket tekintve ugyanakkor korántsem biztos, hogy a mezőny megússza szombaton az esőt, hiszen a harmadik szabadedzés nagy valószínűség szerint vizes körülmények között fog lezajlani, és csak nem sokkal az időmérő kezdete előtt hagyhat alább a csapadék intenzitása, ami igencsak érdekessé teheti a szombati összecsapást, és megint helyzetbe hozhat más istállókat, így például a McLarent, a Ferrarit vagy éppen az Isztambulban tavaly még Racing Point néven parádézó Aston Martint.

Ami a versenyt illeti, a két vb-aspiráns közül Hamiltonnak termett eddig több babér Törökországban: a brit tavaly nehéz versenyen aratott történelmi jelentőségű győzelmet a hatodik helyről, míg összességében kétszer diadalmaskodott, és három dobogót számlál a helyszínen.

Verstappen viszont egyetlen alkalommal indulhatott el eddig Isztambulban, akkor a második rajtkockáját a hatodik helyre cserélte, szóval az idén mindenképp azon lesz, hogy javítson a mutatóin, és Zandvoort után visszatérjen a pódium felső fokára.

A két csapattárs is meglehetősen felemás képet mutat, míg Pérez tavaly még a Racing Point-színekben a második helyen futott be, addig Bottas több megpördülés után tizennegyedikként látta meg a kockás zászlót.

Ami a dobogós esélyeket illeti, a McLarent abszolút nem szabad figyelmen kívül hagyni, a wokingiak a jelenlegi formát tekintve ráadásul nemcsak a lepattanóra utazhatnak, hanem valódi esélyekkel szállhatnak harcba a top3-as helyekért, így adott esetben akár a győzelemért is.

Persze ebbe lesz némi beleszólása a Ferrarinak is, amely tavaly pont Törökországban futotta az egyik legeredményesebb hétvégéjét, amikor a harmadik és a negyedik helyet sajátította ki, nem mellesleg az előző nagydíjon, Szocsiban Sainz révén dobogóra is állhatott. Noha a spanyol a motorcsere miatt ezúttal a mezőny végéről lesz kénytelen indulni, Leclerc legutóbbi versenyét látva ő is erős eredményt érhet el vasárnap.

Az említett két alakulaton kívül míg a tavalyi formát alapul véve az Aston Martin okozhat némi meglepetést, igaz, a silverstone-iak már annak is örülnének, ha mindkét autójukkal erős top 10-es eredményt érnének el.

Ami a további pontszerző helyeket illeti, az AlphaTauri, azt követően, hogy az első tizenhárom Grand Prix-n kivétel nélkül az első tízesben zárt, a legutóbbi kettőn kiszorult a mezőny első feléből, szóval nem lehet más célja, mint hogy ne távozzon megint üres kézzel. A helyzetét azonban határozottan nem segíti, hogy Cunoda Juki még nem állt rajthoz a helyszínen, illetve az sem, hogy az Alpine mellett a Williams is egyre erősebb formát mutat az elmúlt időszakban.

A grove-iak a legutóbbi öt versenyhétvégét figyelembe véve négyszer zártak a pontzónában, míg például az Alfa Romeo Magyarország után pont az előző nagydíjon, Oroszországban tért vissza a mezőny első felébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik