F1: Mintha elkéstem volna az iskolából – Vettel

Vágólapra másolva!
2022.04.06. 19:24
null
Vettel (középen) nemcsak úgy érzi magát, mint aki elkésett a suliból, úgy is néz ki... (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel olyan érzésekkel várja bemutatkozását a Formula–1 most zajló idényében, mintha elkésett volna az iskolából – jelentette a Magyar Távirati Iroda.

 

A németek négyszeres világbajnok pilótája – aki a szezon első és második futamát koronavírusos megbetegedése miatt hagyta ki – elmondta, nagyon várja már, hogy újra rajthoz álljon.

„Miután pozitív lett a tesztem és kihagytam az első két futamot, úgy érzem magam, mintha elkéstem volna az iskolából” – fogalmazott.

A 34 éves versenyző a hétvégi, ausztráliai viadalon térhet vissza. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: ez abból a szempontból nem lesz számára furcsa, hogy karrierje során a legtöbbször Ausztráliában kezdődött a vb-idény. Kiemelte, örömteli, hogy kétéves szünet után – amit a pandémia okozott – visszatérhetnek az országba, ahol a közelmúltban, egészen a világjárványig rajtolt a Formula–1-es évad.

„Közel egy hónapra ki kellett szálljak az autóból, ezért számomra különösen fontos lesz, hogy az edzéseken készüljek. Remélem, sikerül előre lépnünk ezen az általában izgalmas és kiszámíthatatlan versenyen” – mondta Vettel, akinek csapata, az Aston Martin – a Williamshez hasonlóan – két futam után még pont nélkül áll a mezőnyben. A kanadai Lance Strollnak, valamint a németet helyettesítő honfitársnak, Nico Hülkenbergnek sem sikerült az első tízben végeznie a Bahreini, majd a Szaúdi Nagydíjon.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik