F1 75: Fangio az utolsó győzelméért az életét is kockára tette

Juan Manuel Fangio 1951-ben az Alfa Romeóval, 1955-ben a Mercedesszel, 1956-ban a Ferrarival lett a Formula–1 világbajnoka, míg 1954-ben a Mercedes autójának elkészültéig két versenyt nyert meg a Maseratival, így két gyártó versenyzőjeként ért fel a csúcsra. A ferraris bajnoki cím után 1957-re visszatért a Maseratihoz, és a márkánál 1953 újabb teljes idényt futott, amelyet ezúttal dominált, és úgy érkezett meg augusztus elején a Német Nagydíjra, hogy győzelmével két futammal a szezon vége előtt bebiztosíthatja ötödik vb-címét.

Az élről rajtolt, és a verseny előtt megtudta, hogy a Ferrari pilótái bokszkiállás nélkül le akarják tudni a 22 körös, 500 kilométeres távot. Alternatív stratégia mellett döntött, a Ferrari által használt belga Enlgebert-gumiknál lágyabb keverékű, gyorsabb Pirelliket használt, amelyeket fél távnál le kellett cserélni, de így könnyebb autóval is indulhatott, mert a tankolás is belefért a kiállás során, így elég volt félig tölteni az ütemanyagtartályt.

A stratégia jól működött, a 13. körre félperces előnyt szerzett a Ferrari két pilótája, Mike Hawthorn és Peter Collins előtt. Ekkor állt ki a bokszutcába, s úgy számolt, hogy közvetlenül a két Ferrari mögé ér vissza, amelyeket a gyorsabb gumikon haladva az utolsó tíz körben meg tud előzni. Csakhogy a kerékcsere közben az egyik kerékcsavar begurult a Maserati alá, és bő egy perc eltelt, mire a szerelők megtalálták és rögzítették a kereket, Fangio 51 másodperccel Hawthorn és Collis mögé ért vissza.

Fangio mindig is büszke volt arra, hogy győzelmeit a lehető legkevesebb kockázatvállalással, a lehető leglassúbb tempóban érte el, de ezúttal mindent egy lapra tett fel a sikerért. A kanyarokat a szokásosnál egy sebességi fokozattal magasabban vette be, amivel gyorsabb volt, de az életével játszott. Az első körben 15 másodpercet faragott le Hawthorn előnyéből. A Ferrarik is rákapcsoltak, de hiába, nem volt menekvés Fangio elől. Az argentin az utolsó tíz körben kilencszer döntötte meg a nürburgringi pályacsúcsot, saját elmondása szerint úgy vezetett, ahogy addig még sohasem. Az utolsó előtti körben utolérte a Ferrarikat, és egymás után meg is előzte őket, végül három másodperces előnnyel győzött, s bebiztosította ötödik világbajnoki címét.

F1-es karrierje 24. győzelméről, amely máig a Formula–1 történetének egyik legnagyszerűbb diadala, később elmondta, a célba érkezés előtt belegondolt, életében először vállalt olyan kockázatot versenyautóban, amely az életébe kerülhetett volna, és ettől két napig aludni sem tudott. Ez a gondolatmenet megváltoztatta az életét, nem is nyert több versenyt, 1958-ban még egy utolsó futamra átjött Európába, 47 évesen negyedik lett a Francia Nagydíjon.

NÉMET NAGYDÍJ
1957. augusztus 4., Nürburgring
22 kör, 501.820 km
1. Juan Manuel Fangio (argentin, Maserati)
2. Mike Hawthorn (brit, Ferrari) 3.6 másodperc hátrány
3. Peter Collins (brit, Ferrari) 35.6 mp h.