F1: „Két első számú pilótánk van” – Zak Brown

K. D. M.K. D. M.
Vágólapra másolva!
2025.04.29. 15:03
null
Zak Brown (középen) Norris (balra) és Piastri között (Fotó: Getty Images)
A McLaren csapatfőnöke azt várja, hogy Oscar Piastri még magabiztosabb lesz a bajnokságban szerzett előnye birtokában, és szoros csatákra számít két versenyzője között.

A McLaren ausztrál pilótája, Oscar Piastri remek formában kezdte az idényt, Szaúd-Arábiában szezonbeli harmadik győzelmét aratva a bajnoki tabellán is átvette a vezetést. Előnye tíz pont csapattársa, Lando Norris előtt, akit két pont lemaradással Max Verstappen követ a harmadik helyen. Ez a teljesítmény nem kerülte el a McLaren vezetőjének, Zak Brownnak a figyelmét sem, aki a Szaúdi Nagydíj után kijelentette, ausztrál versenyzőjét még inkább feltüzeli, hogy üldözőből immár üldözött lett.

A wokingiak főnökét arról is kérdezték, mit jelenthet Piastri remeklése Norrisra nézve, aki márkatársával ellentétben nehéz szezonkezdeten van túl.

„Két első számú pilótánk van, azonos szinten vannak, keményen versenyeznek egymással. Nagyon várom már, hogy kiélezett csatákat vívjanak, szerintem ez idén meg fog történni. Megküzdenek a bajnoki címért, de tisztán teszik ezt, tudom, hogy sokan kíváncsiak erre. Csapaton belül ez nem okoz gondot, tudjuk, csak idő kérdése, hogy egymásnak feszüljenek. Két nagyszerű pilóta csatázik egy egész szezonon keresztül, de ilyen a versenyzés, és én izgatottan várom, mi sül ki belőle” – zárta gondolatait a brit szakember. 

A két mclarenes rivalizálása a hétvégén folytatódhat Miamiban, ahol tavaly Norris élete első győzelmét szerezte.

 

 

Legfrissebb hírek

F1, Szingapúri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
5 perce

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
15 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
20 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19
Ezek is érdekelhetik