Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 07:51
Adrian Newey mostantól az Aston Martin F1-es sikereiért dolgozik
Hétfőn új időszámítás kezdődött az Aston Martinnál, ahol munkába állt minden idők (egyik) legkiválóbb F1-es tervezőmérnöke, Adrian Newey. A csapat középtávon bajnoki címekre tör a brit zsenivel.

„Holnap találkozunk, Adrian” – írta közösségimédia-felületein vasárnap este az Aston Martin egy sokatmondó grafikával megspékelve, amely a várva várt mérnök irodáját ábrázolja a legendás tervezőasztallal a sarokban. Adrian Newey, az F1 történetének (egyik) legzseniálisabb autótervezője ugyanis a mai napig ceruzával, körzővel és vonalzóval rajzolja meg jobbnál jobb konstrukcióit, a sort pedig hétfőtől az Aston Martinnál folytatná.

A 2024-es évad egyik legnagyobb horderejű sztorija volt, hogy majd két évtized után a brit technikai guru elhagyta a Red Bullt, aminek háttere még mindig nem teljesen tiszta. Newey döntése mindenesetre egybeesett azzal a viharos időszakkal, amikor Christian Horner ellen „nem megfelelő viselkedés” miatt belső vizsgálat indult, és megbízható forrásokból az szivárgott ki, hogy kettejük kapcsolata ekkoriban hosszú-hosszú idő után megromlott. Sokatmondó, hogy búcsúközleményében Newey múlt időben beszélt barátságukról, idén pedig úgy nyilatkozott: „nem lettem volna hű önmagamhoz, ha a Red Bullnál maradok.”

Egy nap talán majd kiderül a teljes igazság, ám addig is koncentráljunk a jelenre, amely már zöldben ragyog a brit tervező előtt. A hétfői mérföldkő fontosságát nem lehet alábecsülni, hiszen az elmúlt 35 évben Newey ahová csak betette a lábát, ott bajnoki címek születtek – igaz, az elismert mérnök nem nevezhető vándormadár típusnak, hiszen ez idő alatt csak a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bullnál dolgozott. Az elmúlt években még rendre úgy nyilatkozott, elképzelhetetlennek tartja a váltást, az élet mégis úgy hozta, hogy most, 66 évesen teljesen új fejezetet nyit az Aston Martinnál.

Pozíciója hivatalosan ügyvezető technikai partner, de a homályos megnevezés mögött teljhatalmú technikai irányítás áll – erősítette meg korábban Lawrence Stroll ügyvezető elnök. Sőt, a csábító poszt és a mesés fizetés mellé Newey még tulajdonrészt is kapott az istállóból, vagyis új munkaadója minden fronton éreztette vele, mennyire megbecsüli. És ami legalább ennyire fontos, sportszakmai szempontból is minden adva van a sikerhez, hiszen mára az Aston Martin büszkélkedhet a legfejlettebb szélcsatornával, folyamatosan fejlődő főhadiszállása máris a legjobbak közé tartozik, jövőre ráadásul exkluzív motorpartnerként csatlakozik a csapathoz a Honda.

Mivel jövőre vadonatúj technikai szabályrendszer mentén épülnek az autók, Newey is leginkább 2026-ra koncentrál, de azért a szabad kapacitásait biztosan megpróbálja arra fordítani, hogy jó tanácsokkal lássa el az idei autón dolgozó mérnöki stábot. Egyelőre szerencsétlen helyzet, hogy korábbi technikai igazgatóját (Dan Fallows) már leváltotta a csapat, az új (Enrico Cardile) pedig ferraris szerződése értelmében nyárig nem csatlakozhat, így Newey egyelőre „meghosszabbított kéz” nélkül dolgozik.

Ám ha valaki, akkor ő képes több fronton is helytállni, hiszen két, teljesen különböző szabályrendszer mentén 2021-ben és 2022-ben is olyan autót tervezett a Red Bullnál, amely bajnoki címhez segítette Max Verstappent. Hétfő óta az Aston Martinnál is hasonló sikerek elérésén dolgozik.

 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
20 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
21 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
23 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik