„Nem tartom helyesnek, hogy Hamilton helyetteseként tekintenek rám" – Antonelli a saját történetét írná az F1-ben

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.02.19. 14:34
A Mercedes 2025-ös „különítménye": (balról jobbra) Bottas (tesztpilóta), Antonelli (versenyző), Wolff (csapatfőnök) és Russell (versenyző) Fotó: AFP
A Formula–1-es Mercedes újonca, Andrea Kimi Antonelli nem tartja helyénvelónak, hogy Lewis Hamilton helyetteseként emlegetik. A fiatal olasz versenyző a saját történetét szeretné írni.

A Mercedes a fiatal protezsáltja, Andrea Kimi Antonelli mellett tette le a voksát, amikor arról kellett döntést hoznia, kit ültet a váratlanul távozó Lewis Hamilton megüresedő helyére. A fiatal olasz versenyző mindössze tizennyolc évesen kezdi első Formula–1-es idényét, és kétségkívül nagy súly fog nehezedni a vállára, hiszen azonnal élcsapatban kell bizonyítania, miközben egy hétszeres világbajnok után hagyott „űrt” kell betöltenie.

Antonelli ugyanakkor nem tartja helyénvalónak, hogy Hamilton helyetteseként beszélnek róla, az újonc a saját történetét szeretné írni a királykategóriában. „Nem tartom helyesnek, hogy Hamilton helyetteseként tekintenek rám. Annyi mindent tett ezért a sportért, én egyszerűen a Mercedes következő versenyzőjeként tekintek magamra, és szeretném a saját történetemet írni” – jelentette ki a kedd esti évnyitó gálán, amelyen először jelent meg hivatalosan az „ezüstnyilak” versenyzőjeként.

„Nagy felelősséggel jár a Mercedesnél versenyezni, hiszen az egyik élcsapatról van szó, de ezzel egy időben nagyszerű lehetőség, és igazi megtiszteltetés, hogy itt lehetek ma. Csak megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből.”

Az olasz jó kapcsolatot ápol új csapattársával, George Russell-lel. „Egyelőre nagyon jól alakul. Mindketten végigjártuk az alsóbb kategóriákat, illetve a juniorprogramot. Nagyszerű érzés látni, hogy mindketten ugyanabban a csapatban versenyezhetünk. George – különösen az előző idényben – megmutatta, milyen erős, milyen erőssé vált, és főleg a kiegyensúlyozottsága volt igazán lenyűgöző. Határozottan jó, hogy itt van mellettem, hiszen nagyon sokat tanulhatok tőle, és mindketten még előrébb hajszolhatjuk egymást. Szintet léphetünk, és csapatként összedolgozhatunk, hogy megpróbáljunk minél jobb eredményeket elérni."

A Mercedes február 24-én tart autóbemutatót, majd másnap pályára is viszi a 2025-ös versenygépet Bahreinben, ahol február 26. és 28. között rendezik meg a hivatalos téli tesztet. A 2025-ös F1-es idény március 14–16-án rajtol Ausztráliában. 

CSAPATAUTÓBEMUTATÓ IDŐPONTJA 

2025-ös hivatalos évnyitó esemény

 (összes csapat)

február 18.Fehér Racing Bulls, sötétvörös Ferrari, címvédésre készülő McLaren – bemutatkozott a 2025-ös F1-es mezőny
McLarenfebruár 13.Elsőként a McLaren mutatta meg 2025-ös versenyautóját
Ferrarifebruár 19.Mozgásban a 2025-ös Ferrari: Hamilton és Leclerc is világbajnoki címre törne vele
Red Bullfebruár 25. (filmforgatási nap) 
Mercedesfebruár 24. 
Aston Martinfebruár 23. 
Alpine  
Haasfebruár 16. (filmforgatási nap)Pályán a Haas 2025-ös versenygépe, a VF-25-ös
Visa Cash App Racing Bullsfebruár 17. vagy 19. (filmforgatási nap) 
Williamsfebruár 14.Megérkezett a Williams 2025-ös autója, az FW47-es
Stake F1 Team Kick Sauber  


 

 

Legfrissebb hírek

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

„Nem vagyok hülye" – Lawson időt szeretne, de a Red Bull már Japán előtt megválhat tőle

F1
2025.03.24. 11:24

A McLarennek egyelőre nincs ellenfele – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.03.24. 11:12

„Nem állt szándékunkban előnyt szerezni" – magyarázatot adott a Ferrari Hamilton és Leclerc kizárására

F1
2025.03.23. 15:24

„A következő körben elkapott volna Russell" – Norris örül, hogy egyáltalán célba ért

F1
2025.03.23. 14:22

Mindkét Ferrarit és Gaslyt is kizárták a kínai versenyről – változott a végeredmény

F1
2025.03.23. 12:06

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker Kínában; Russell újra felfért a dobogóra

F1
2025.03.23. 07:31
Ezek is érdekelhetik