A júniusi Osztrák Nagydíj után indulhatott volna ismét a pole-ból Max Verstappen, akit azonban megbüntettek a katari időmérőt követően, így a rajtelsőség George Russell ölébe hullt. A brit pilóta mellől az egy hellyel hátrasorolt Verstappen rajtolhatott, a második sorból Lando Norris és Oscar Piastri vághatott neki az idény utolsó előtti futamának.
A McLaren versenyzői ráadásul annak tudatában készülhettek a versenyre, hogy a végén bebiztosíthatják csapatuk konstruktőri világbajnoki címét. A futam kezdetére lement a nap Loszaílban, így – akárcsak egy héttel ezelőtt Las Vegasban – ezt a viadalt is villanyfényes körülmények között rendezték meg. Verstappen és Norris is jól kapta el a rajtot, mindketten bejöttek Russell elé az egyes kanyarban. A Mercedes-pilóta így két helyet is veszített a startnál, ráadásul várnia kellett az esetleges visszazárkózással, ugyanis már az első körben be kellett vetni a biztonsági autót. Nico Hülkenberg kilökte Esteban Ocont a rajt után, majd a francia nekiütközött Franco Colapintónak – a három versenyzők közül csak Hülkenberg tudott továbbmenni, ám ő is defektet kapott, s kerékcseréjét követően visszaesett a mezőny végére.
Kicsivel hátrébb Lance Stroll és Alexander Albon, illetve Valtteri Bottas és Liam Lawson is „egymásra talált”, amivel mindannyian több helyet veszítettek. A safety car három kört töltött a pályán, az újraindításkor Verstappen megtartotta a vezetést, Russell pedig azonnal elkezdte támadni Norrist a második pozícióért. Verstappen nem tudott nagyon elhúzni Norris elől a következő körökben, Russell azonban nem került újabb előzési kísérletbe, ám így is közel maradt egymáshoz az élmezőny. A 10. körben Stroll adta fel a versenyt, ezzel ő lett a futam harmadik kiesője, Lewis Hamiltont pedig vizsgálni kezdték a sportfelügyelők, amiért a piros lámpák kialvásánál kicsivel korábban indult el a rajtnál.
Amíg a mezőny nagy része lassult a kerékcserékhez közeledve, Verstappen és Norris igen jó tempót diktált az élen. Az élmezőnyből elsőként Russell állt ki friss gumikért, ám kerékcseréje közel sem sikerült tökéletesen. Nehezen jött le ugyanis a jobb hátsó abroncs, így veszített némi időt a bokszutcában, és visszaesett a 11. helyre. Russell ráadásul beragadt Fernando Alonso mögé, akit hosszú körökön keresztül nem tudott megelőzni, további időt dobva el. A 30. körben egy, a célegyenesben lévő visszapillantó tükör borzolta a kedélyeket. Az Albon autójáról letört elem miatt lengették a sárga zászlót – Norris közelebb került Verstappenhez, akiben felmerült a gyanú, hogy ez azért történhetett, mert versenytársa figyelmen kívül hagyta a korlátozást.
Valtteri Bottas áthajtott a tükrön, aminek következtében rengeteg törmelék lett a célegyenesben. Könnyen lehet, hogy ez vezetett Hamilton és Carlos Sainz Jr. defektjéhez, majd a törmelék miatt beküldték a biztonsági autót. Verstappen és Norris ezzel minimális időveszteséggel teljesíthette kerékcseréjét, mögöttük Charles Leclerc autózott az újraindítás előtt.
Amikor folytatódhatott a verseny, Verstappen és Norris kemény csatát vívott a vezetés megszerzéséért, ám a négyszeres világbajnok megtartotta az első helyet. A gondtalan versenyzés viszont nem tartott sokáig, mert az újraindítást követően Hülkenberg autója a kavicságyban kötött ki, majd a vélhetően technikai problémával küzdő és egy megforgást is bemutató Sergio Pérez is kiszállt a versenyből. Az újabb újraindítás után a holland bajnok továbbra is az élen száguldott, s bár Norris szorosan követte, a brit igen szigorú büntetést kapott, amivel a győzelem esélye elúszott neki.
A McLaren-versenyzőt azért találták vétkesnek, amit Verstappen korábban jelentett is – azaz nem lassított a sárga zászlós jelzés alatt. Norrist tíz másodperces stop and go büntetéssel sújtották, amelyet a 47. körben töltött le, ezzel visszaesett az utolsó helyre. Hamilton sem úszta meg a büntetést – a hétszeres világbajnok túl gyorsan hajtott a bokszutcában, és áthajtásos büntetést kapott.
Néhány körrel később Norris már a 12. helyen autózhatott, majd miután Albont és Bottast is megelőzte, feljött a pontszerzők közé. Ennél azonban már nem tudott előrébb kerülni, ám övé lett a futam leggyorsabb köréért járó pluszpont is. A győzelmet Verstappen szerezte meg, a dobogóra még Leclerc és Piastri állhatott fel.
A biztonsági autó mögött elkövetett szabálytalanság miatt a leintés után megbüntették Russellt, ez azonban nem volt hatással a végeredményre. A dobogósokon és a briten kívül pontot szerzett még Pierre Gasly, Sainz, Alonso, Csou Kuan-jü, Kevin Magnussen, illetve Norris.
Folytatás egy hét múlva az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjjal!
1. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda RBPT | 1:31:05.323 |
2. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 6.031 mp h. |
3. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 6.819 mp h. |
4. | George Russell | brit | Mercedes | 14.104 mp h. |
5. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 16.782 mp h. |
6. | Carlos Sainz Jr. | spanyol | Ferrari | 17.476 mp h. |
7. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 19.867 mp h. |
8. | Csou Kuan-jü | kínai | Sauber-Ferrari | 25.360 mp h. |
9. | Kevin Magnussen | dán | Haas-Ferrari | 32.177 mp h. |
10. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 35.762 mp h. |
11. | Valtteri Bottas | finn | Sauber-Ferrari | 50.243 mp h. |
12. | Lewis Hamilton | brit | Mercedes | 56.122 mp h. |
13. | Cunoda Juki | japán | RB-Honda RBPT | 1 kör h. |
14. | Liam Lawson | új-zélandi | RB-Honda RBPT | 1:01.100 |
15. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:02.656 |
KIESETT | MEGTETT KÖR | |||
Nico Hülkenberg | német | Haas-Ferrari | 39 | |
Sergio Pérez | mexikói | Red Bull-Honda RBPT | 38 | |
Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 8 | |
Franco Colapinto | argentin | Williams-Mercedes | 0 | |
Esteban Ocon | francia | Alpine-Renault | 0 |
PILÓTA | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | LGYK | PONT | |
1. | Max Verstappen* | 9 | 13 | 22 | 3 | 429 |
2. | Lando Norris | 3 | 11 | 21 | 6 | 349 |
3. | Charles Leclerc | 3 | 11 | 21 | 1 | 341 |
4. | Oscar Piastri | 2 | 8 | 22 | - | 291 |
5. | Carlos Sainz Jr. | 2 | 8 | 19 | 1 | 272 |
6. | George Russell | 2 | 4 | 21 | 2 | 235 |
7. | Lewis Hamilton | 2 | 4 | 20 | 2 | 211 |
8. | Sergio Pérez | - | 3 | 16 | 3 | 152 |
9. | Fernando Alonso | - | - | 13 | 1 | 68 |
10. | Nico Hülkenberg | - | - | 9 | - | 37 |
11. | Pierre Gasly | - | 1 | 10 | - | 36 |
12. | Cunoda Juki | - | - | 9 | - | 30 |
13. | Lance Stroll | - | - | 5 | - | 24 |
14. | Esteban Ocon | - | 1 | 5 | 1 | 23 |
15. | Kevin Magnussen | - | - | 6 | - | 16 |
16. | Alexander Albon | - | - | 4 | - | 12 |
17. | Daniel Ricciardo | - | - | 4 | - | 12 |
18. | Oliver Bearman | - | - | 2 | - | 7 |
19. | Franco Colapinto | - | - | 2 | - | 5 |
20. | Csou Kuan-jü | - | - | 1 | - | 4 |
21. | Liam Lawson | - | - | 1 | - | 4 |
* már világbajnok |
1. | McLaren-Mercedes | 640 |
2. | Ferrari | 619 |
3. | RB-Honda RBPT | 581 |
4. | Mercedes | 446 |
5. | Aston Martin-Mercedes | 92 |
6. | Alpine-Renault | 59 |
7. | Haas-Ferrari | 54 |
8. | RB-Honda RBPT | 46 |
9. | Williams-Mercedes | 17 |
10. | Sauber-Ferrari | 4 |
3. KATARI NAGYDÍJ | |
NOVEMBER 29., PÉNTEK | |
Szabadedzés | 1. Leclerc 1:21.953 |
Sprintidőmérő | 1. Norris 1:21.012 |
NOVEMBER 30., SZOMBAT | |
Sprintfutam | 1. Piastri, 2. Norris, 3. Russell |
Időmérő | 1. Russell 1:20.575 |
DECEMBER 1., VASÁRNAP | |
Verseny | 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Piastri |
KÖVETKEZŐ VERSENY | |
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi | December 8., 14.00 |