A McLaren vette át a vezetést a mexikóvárosi időmérő előtt

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.26. 20:39
Oscar Piastri ugrott az élre az utolsó szabadedzésen Mexikóban (Fotó: AFP)
Oscar Piastri bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíj harmadik szabadedzésén. A McLaren ausztrál pilótája mögött csapattársa, Lando Norris végzett, harmadikként Carlos Sainz Jr. hangolódott az időmérőre. Max Verstappen továbbra is sokat panaszkodott autójára, ám ezúttal negyedikként zárt.

Eseménydúsan indult a mexikóvárosi versenyhétvége. Az első szabadedzésen Alexander Albon ütközött össze a Ferrarinál beugró Oliver Bearmannel, majd a második tréningen az előző edzés leggyorsabbja, George Russell szenvedett nagy balesetet. A pénteki második (90 perces) gyakorlást Carlos Sainz Jr. zárta az élen, míg Max Verstappen nem jutott mért körig, így az első napon a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari is értékes időt veszített.

Ezek után nem meglepő módon Russell és Verstappen elsők között hagyták el a bokszutcát, amint annak végén zöldre váltott a lámpa. Utóbbi – akinek autójában motort cseréltek a harmadik edzést megelőzően – nevéhez fűződött az első köridő is. Az első negyedóra végén a Mercedes-versenyzők álltak az élen Lewis Hamilton vezényletével, majd kicsivel később a ferrarisok vették át a vezetést Carlos Sainz Jr., Charles Leclerc sorrendben.

Liam Lawson nevéhez a leggyorsabb kör helyett egy megforgás kötődött az edzés első felében. Az új-zélandi a stadion kijáratánál állt keresztbe, ami miatt rövid ideig lengetni kellett a sárga zászlót. Nem sokkal később Leclerc vette át az első helyet a csapattársától, ám az élen nem sok időt tölthetett, hiszen Sainz hamar visszaállt az élre.

Hasonló eset történt bő tíz perccel később is, majd Verstappen több mint három tizedmásodpercet adott Sainznak, s az élre ugrott. Lando Norris azonban a hollandnál is gyorsabb volt közel fél másodperccel, a „javítási hullám” végén viszont Oscar Piastri volt az aktuális leggyorsabb.

Az utolsó negyedórában már nem változott a sorrend az élen – a McLaren kettős elsőséggel hangolódott a folytatásra, harmadikként Sainz zárta az utolsó szabadedzést Mexikóvárosban. A top tízet Verstappen, Hamilton, Leclerc, Cunoda Juki, Russell, Kevin Magnussen és Lawson egészítette ki.

Folytatás magyar idő szerint 23 órakor az időmérővel!

1.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:16.492átlag: 202.262 km/ó18 kör
2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:16.5510.059 mp h.18
3.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:16.8320.34021
4.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:17.0030.51126
5.Lewis HamiltonbritMercedes1:17.0600.56821
6.Charles LeclercmonacóiFerrari1:17.2320.74024
7.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:17.3020.81020
8.George RussellbritMercedes1:17.3410.84928
9.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:17.4740.98219
10.Liam Lawsonúj-zélandiRB-Honda RBPT1:17.4941.00223
11.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:17.5111.01919
12.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:17.6391.14725
13.Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes1:17.7121.22018
14.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:17.7871.29519
15.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:17.7981.30623
16.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:17.8191.32720
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:17.9001.40826
18.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:18.3241.83219
19.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:18.4281.93618
20.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:18.4541.96220
mexikóvárosi nagydíj, a harmadik szabadedzés végeredménye
4. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 25., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Russell 1:17.998
2. szabadedzés1. Sainz 1:17.699
OKTÓBER 26., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:16.492
Időmérő23.00–00.00
OKTÓBER 27., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.534 km) rajtja21.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las VegasNovember 24., 7.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-DzabiDecember 8., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik